Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— 51 — ban. akik néhány évvel ezelőtt szürke üniformisukban — fegyverrel a kezük­ben — talán ép ily férfias daccal néz­tek szembe a halállal, mint most a fiaik gyakorlatoznak. Ez itt még játék — az a másik hdálocan komoly volt. Amint ütemes vezényszóra fordulnak a sorok, szinte látjuk, hogy az a sok sok hősi halott, akinek gyermeke, a Hadi árvaintézetben talált otthont, jóleső ér zéssel tekint le (faira. Vígan folyt a játék, míg be nem köszön Ott az alkonyat. A munkaszobák ablakaiban kigyullad a villanyfény. Nevelőik felügyelete mellett könyveikbe mélyedve tanulnak, olvasnak a hadi árvák. Van önképzőkörük, szépen ké­szített színpadjuk, cserkész, futball­csapat. Mindkettő kitűnő felszereléssel, van tüzoltócsapatuk is, amely már több fehérvári tűzesetnél végzett eredményes munkát. A test és lélek képzést harmo­nikusan oldották meg. A hazafias vallásos erkölcsös kiképzés mellett kiváló ipari szakmunkásokká válnak Az idei évben szabadulnak fel az első ipari segédek. Pirospozsgás legénnyé serdült ifjak, arcukon életkedv ragyog, ruhájukon egy parányi kis nemzeti szallug — közvetlenül a szivük föött. Öntudatosak, szerények és bátor fellépésüek, kiváló szakmunkások — hősi halált halt atyjuknak méltó utódai. A hadiárvaintézet a mostani gondos atyai és kiváló szakképzés mellett a világháború hőseinek igazi, nagy, leg­szebb hősiemléke. „TURUL“ festék, háztartási és veaves- kereikedés PALOTAI UCCA 8. SZÁM IPAROSOK ÉS URA- DALMAK legolcsóbb bevásárlási forrása. ::: ITléltóztassék próbarendelés­sel drainh iutdnyossdgdról, cikkeink elsőrendű mivoltá­ról meggyőződést szerezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom