Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 44 Különös gondolat, mormogák valamennyien, de a kihívást elfogadni egyik *em merte. Én egy fogadást ajánlok — szóltam végre én. — Minő fogadást? — Én azt állítom, nincs fatum — s zsebemből az asztalra szórtam húsz aranyat ; összes pénzemet mely nálam volt. — A fogadást elfogadom 1 szólt Vu- lics tompa hangon — őrnagy ur, ön legyen az itélőbiról itt van tizenöt arany, öt arannyal tartozott volna, számítsa be, legyen olyan szives. — Jól van — szólt az őrnagy — azonb n nem értem, hol van itt az éle, s hogy dől el a fogadás? Vulics nem szólt, hanem az őrnagy hálószobájába ment, — mindnyájan követtük. A falhoz közeledett, hol fegy verek függtek, s a legelső pisztolyt, mely kezébe akadt, levette a s égről. M ndegyre nem értettük 1 de midőn a pisztoly kakasát felrántotta, s gyutacsot tett rá, oda rohantunk hozzá és meg ragadtuk karját. — Mit akarsz? h<sz ez őrültség! — Uraim 1 szólt nyugodtan, kiszabadítva karját — ki vállalja magára helyettem a hu íz aranyat kifizetni? Mind elhallgattak, s visszaléptek Vulics visszament a másik szobába, s az asztalhoz állt; mi ismét követtük. Kezével maga köré inte t bennünket ; mi körül álltuk, kíváncsian vártuk, mi fog történni; titokteljes varázs hata’om alatt álltunk, mit ő gyakorolt ránk. Merőn szeme közé néztem, ő nyugodtan viszonozta pillantásomat, s halvány ajkai mosolyra nyíltak. Dacára hideg vérüségének, úgy te'szett, mintha a ha Iái fcinyomafa ült volna arcán. Rég ta pasztáit dolog, hogy az ember voná saira ki pár óra múlva meghal, avisz- szatarthdlan sors különös kifejezést nyom, melyben a gyakorlott szem soha sem szoko.t csalódni. — Ön ma meg fog halni I szóltam hozzá. Ô gyorsan felém fordult. — Meglehet igen, de az is meglehet, hogy nemi — szólt csendes nyugodtsággal. Azután megkérdé az őrnagyot, meg yan e töltve a pisztoly. Az őrnagy zavarában nem tudott biztos feleletet adni — Bizonyosan meg volt töltve, — szólt valaki közülünk — ha az ágy felett lógott; tedd le, ne tréfálj! — Rossz tréfa biz ezl szólt egy másik. — Ötven rubelt teszek ötre, hogy a piszWy nincs megtöltve ! szólt eg7 harmadik. Uj fogadások tétettek. A jelenet kezdett unalmas lenni rám nézve — Tegye vissza a pisztolyt helyére — szóltam kissé mérgesen, vagy zúzza szét vele koponyáját — s hagyjon minket aludni ménni. — Úgy van ! úgy van ! menjünk aludni! kiálták a többiek is. — Uraim! kérem maradjanak még egy kissé! szólt Vulics — Petschorira d bjon fel egy kártyát a lev göbel egyetlen egy esélyt veszek csak igénybe, ho?y belássák, miszerint nincs szándékomban magamat életemtől megfosztani Ha a kártya hátára esik — igazat adok Petschorimnak. A fogadást megnyerte, a fatum uralkodik Ha azonban ellenkezőleg esik le, a figura lesz fent, úgy kötelezem magamat, a pisztolyt homlokomra célozva elsütni ama biztos meggyőződésben, hogy épen, sértetlen maradok. En levettem egy kártyát az asztalról — igen tiszten emlékszem, coeurass volt, s felhajitottam a levegőbe; mindenkiben elszorult a lélekzet, s szorongva lesték, mig a könnyű kártya a magasból a földre lehullt : abban spil lanatban midőn a kártya képes felületevei felfelé leesett, Vulics homlokához szorította a pisztolyt és elsütötte.