Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— 43

Kérdés a sorshoz.

— Egy orosz tiszt irataiból. —

Nem tudom már, hogy és miként, elég az hozzá, kénytelen voltam egy Ízben két hetet egy koz^k-stanicáb.n tölteni, seiegünk balszárnyán. Az esté két úgy töitö tok, hogy mindig másnál jöttünk össze, s ott azután ittunk, be szélgettunk, tüstöltünk és játszattunk. Egy izbin késő éjszakáig együtt ültünk S. őrnagynál ; a játékot megunva, félre dobtuk a kártyákat. Nagyon éidckes tá gyiól foyt a beszéd; arról volt szó, hogy bz izlam vallásnak véglet beni hi e minoenfe é s k követőt tatái. Majd mindegyikünk mondott fgy-egv eset t példa gyanánt ezen hit mellett vagy ped g ellene

— Mindtz semmit sem bizonyít — szólt Öreg őrnagyunk — lulajdonképen egyikük sem volt szemtanúja a rendkívüli est ményeknek, miket véleményük igazolására felhoztak.

— Az igaz, — szóltak többen — de oly hiteles személyek mondták, kiknek szavában tökéletesen meglehet nyug< dm.

— Az sem ecg, végére is, ha cs^k ugyan van fatum, miért adott volna az I Isten akaratot és érelmét?

E pillanatban egy tiszt közeledett az asztalhoz, ki eddig a szoba egyik szegletében Csendesen ült; nyugodtan és ünnepélyesen hordta végig ukintetét a társaságon.

Mint neve is mutatja, születésére szerb volt.

Vul cs hadnagy küheje tökéletesen megfelelt jellemének. Magas termete, sö tét arcszií e, fekete haja, fekete átható tüzü szemei, nagy, de szabályos orra, a szomorú, hideg mosoly, mely mindig ajkain vonaglott — mindez csak emele titokszerü lényét.

Bátor volt ; keveset, de mindig határozottan beszélt, s?ive és csilédja titkait senkire sem bizta, közlékenytelen, bizalmatlan volt, bort nagyon ritkán

ivott, nem szaladgált kozák lánykák: után. Ait beszelték ugyan, hogy az ezredes neje nem éppen közönyös kife- jezés'e’jes szemei iránt, 6 azonban, — ha erre valaki célzást talált tenni — rendkivül méregbe jött.

Egyetlen egy szenvedélye a játék volt. A zöld ssztal mellett mindent feledett, pedig rendesen veszített ; ez a on ban csak nőve te szenvedélyét.

Azt beszélték róla, hogy egy expedíció alkalmával éjszaka vánkosán adott bankot, s ez egyszer a szerencse is kedvezett neki. Egysze re lövések hallatszottak, alarmot fújtak. Mind felugrottak, s fegyvereikhez rohantak.

— Tartsd meg a bankot ! szólt Vu • lies, anélkül, h gy fékéit v< Ina, a legtüzesebb, s merészebb játszóhoz.

— Jól van, megtartom a banquot a hetesre, szólt visszakiáltva, s kirohant. Az általános zavar dacára Vulics végig rakta a kártyádat . . nvnden nyereségének vége lett. Midőn csapatához at, már nagyban folyt a tüzelés Vuiics,

I dacára a cserkeszek golyóinak, s kardjának, szerencsés ellenfelét indult felkeresni.

— A hetes nyert ! szólt, midőn a rohanók közt megtalálta, s átadta neki az egész összeget egész hidegvér Őséggel a cserkeszek folytonos lövöldözései k^zt. Ezt elvégez ve. előre rohant, s példájával bátorságot öntött a löbbihe is.

Midőn tehát az asztalhoz lépett, mindenki rendkivüli dolog hallatára volt elkészülve.

— Uraim — szólt ryugodt, de kissé mélyebb hangon, mint rendesen — miért e hiábavaló üres s óváltás? Bizonyságot akarnak . . . ime próbálják m<guk meg, ha vajion az ember rendelkezhetik e sorsa felett, s ha vájjon csakugyan meg van e határozva az embernek végórája . . . tetszik?