Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)
Szépirodalmi rész
87 —• Azon hitben voltam, hogy nem éppen méltóztatik ehhez ragaszkodni 5 de ha ezen minőségből parancsol, akkor török-vörösét kell vennie. Erre már elfogott a düh s fölöslegesnek tartottam a további párbeszédet s nagy sietve kérdém : — Tehát ezen kelme, milyenre nekem van szükségem, nincs a raktáron? — Sajnálom, nincs ! de lehetséges, hogy a felső butorkelme raktáron található lesz ; V-ik emelet ! Ajánlom magamat ; beleültem a liftbe s felrepültem a magasságba. — Van ilyen kelméjük, mint ez? A kereskedő a negyedik asztalhoz utasított — balra ; előmutattam a mintámat. — Sajnálom, de le kell újból fáradnia a vászonraktárba — földszint. Sarkomon fordultam, beleültem a liftbe s ezzel le és ki az utcára. Már jól besötétedett ; mindenfelé égtek a villanyos lámpák s én még mindig nem tudtam megvásárolni a kívánt szövetet. Minden vörös kelmét a pokol mélységes fenekére kívántam. De azért még egy, egyetlen és utolsó kísérletet akartam tenni. Feleségem nem oly régen vette e kelmét — töprengettem magamban — kell még abból valahol lenni egy maradéknak. Boszankodtam, hogy nem kérdeztem meg, hol lett vásárolva ez az átkozott kelme akkoriban. De azt hittem, hogy ily kicsiséget mindenütt kaphatni. Felkerestem egy további vászon- és divatkereskedést. A küszöbön oly resz- ketés vett rajtam erőt — egy valódi szövet — láz. Alig-alig tudtam előkeresgélni- a kis darab mintát. Ha bármilyen kis rongy, vagy tolltőrlő lett volna nálam,, biztosan azt mutatom elő és ahhoz hasonlót kérek. Egy hölgy fogadott az üzletben s odanyujtottam mintámat a már annyiszor ledarált kérdéssel. — Fáradjon be Uram a hátulsó részbe, a jobb felőli asztalhoz. . — Adhatnának nekem piros kelmét, mely e mintának teljesen megfelel? kérdeztem a nőt, ki az asztal mögött állott. — Nem Uram ; de ezen kelménk meg van nagy szép török-vörösben. — Örökké ez az átkozott török-vörös szin ! Bevontam vitorláimat. — No, hát ha nem lehet másképpen — szóltam nagy lemondással — akkor adjon a török vörös szövetből. — Sietnünk kell Uram, mert az üzleti záróra nagyon közeledik, fenyege- tődzött a hölgy. Mennyit parancsol Uram ? — Bánom is én ! — gondoltam magamban. — Mérjen le kérem öt métert. A nő egy aggodalmas, gyanakodó tekintetet vetett rám, s azután lemért öt métert. Mialatt a szövetet összegöngyölitette, oda szólt egy másik hölgyhöz : „ Pénztár ! “ Egy sápadt arcú, szőke fürtü, kék szemű leányka lassan közeledett. Nem tudta, hogy már délután 3 óra óta hajszolom ezt a szövetet s késő este lett, mire célhoz jutottam. (Szerettem volna értté küldeni egy automobilt!)
