Székes-Fejérvári Naptár, 1913 (41. évfolyam)

Szépirodalmi rész

•mgy ahogyan csak ő tud beszélni. Az a sok helyeslés, taps és tetszésnyilvánítás, ami a püspök beszédét gyakran megszakította, élénk tanúsága annak, hogy az egész város közönségének szeretetét és tiszteletét birja a tudós főpap. Végül Nagy Ignác indítványára kimondotta a díszközgyűlés, hogy az elhangzott beszédeket kinyomatja. A díszközgyűlés utolsó aktusa volt a művészi kivitelű «díszpolgári oklevél átadása, melynek szövege a következő : Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatóságának közgyűlése, polgármestere és tanácsa a városi polgárság nevében emlékezetül adjuk mindeneknek, akiket illet, hogy ezen oklevelünk keltének helyén és^idejé- ben a bizottsági tagok és tisztikar egyetemének indítványára egybeseregelvén JMÉLTÓSÁGOS ÉS FŐflSZTELENDŐ PROHÁSZKA OTTOKÁR DR. URAT, a székesfehérvári római katholikus egyházmegye minden tiszteletre érdemes és nagytudományu püspökét — a legnemesebb vallásosság, hazafias érzés és emberszeretet lánglelkü apostoli terjesztéséért, a város és testvérvármegye erkölcsi javainak fáradhatatlan munkálásáért és ál­talában a legnemesebb önzetlenséget sugárzó közéleti működéséért MINT A MAGYAR NEMZET ÉS TÁRSADALOM KIVÁLÓ BÜSZKESÉGÉT hálánknak, ragaszkodásunknak és hódolatunknak minden időre szóló tanuságtételéül XÖZLELKESEDÉSSEL SZÉKESFEHÉRVÁR SZABAD KIRÁLYI TÖRVÉNY­HATÓSÁGI város díszpolgárává választottuk. Amely határozatnak megfelelően ezen díszoklevelünket 1912. évi jan. hó 21-én tartott közgyűlésünkből ezennel kiadjuk. A KÖZGYŰLÉS NEVÉBEN: Dr. Kerekes Lajos, Dr. Saára Gyula, főjegyző. polgármester. Gánóczy Flóris kir. közjegyző, udvari tanácsos lemondása folytán meg­üresedett székesfehérvári közjegyzői állást február hóban töltötték be. A közjegyző- jséget ketté osztották s Gánóczy utódai Horváth Kálmán székelyudvarhelyi köz­jegyzőhelyettes s dr. Nősz Gyula iglói gyakorlóügyvéd lettek. Kinevezésük feb­ruár 20-án jelent meg a hivatalos lapban. Liebhardt János székesfehérvári postafőtiszt ez év márciusában töltötte be szolgálatának 40-ik évét. 1872-ben lépett a posta szolgálatába s 1873-ban jött Székesfehérvárra. Előzékenysége, szolgálatkészsége, szeretetre méltó modora hosszú hivatali pályáján szeretetet és közbecsülést biztosítottak számára a nagyközönség részéről, hivatali pontossága pedig feljebbvalói elismerését vivta ki számára. Negy­ven éves jubileumát kartársai is megünnepelték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom