Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)

Szépirodalmi rész

97 szökellő erkélyeiről és remek tornyairól alig tudtuk szemeinket levenni hazánk aranykorának ezen egyetlen jól megőrzött műemlékéről. Széles, hosszú, magas kőoszlopon épült vashídon a Zalasd és Cserna össze­folyása felett megyünk fel a várkapuhoz és belépünk a várudvarba, amelynek kövezetét természetes sziklafal képezi. E várat történelmünk egyik nagy alakja: Hunyadi János 1442-ben, mint buzgó keresztény a templomnak kezdte építeni. A Zalasd folyó felett van a góth- stylü főépület bástyafalaival, tornyaival és lovagtermeivel. Az egyik oszlopon az eredeti felirat, mely azt bizonyítja, hogy ez a rész utóbb épült. Korvin Mátyás király 1480-ban atyja építményét a hídfőnél keresztszárnyak­kal toldotta meg. 1613-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, mint a művészetnek buzgó párt­fogója, sok szép építménnyel gazdagította e várat. 1724-ben a kincstárra szállott e remek mü, s azután csakhamar pusztulásnak is indult. Azonban dicső emléke­zetű I. Ferenc királyunk beutazván Magyarországot s Vajdahuny adón több napot töltvén, a várnak javítására hatvanezer koronát adományozott. E kegyeletes ado­mányt aranybetüs márványtábla hirdeti. Sajnos azonban, néhány év múlva történelmünk e nevezetes vára Mihály oláh vajda tűz martaléka lett. Sokáig állott igy elhagyatottan, mig 1867-ben ismét felépittetett és királyi mulatóhelyül szolgált. A legszebb és legérdekesebb része azonban e várnak a lovagterme, mely 5—5 kararai vörös márvány oszlopon nyugszik. Bámulatra méltó e terem pado- lata, melyen Hunyadi, Szilágyi stb. címerei vannak remek mozaikba rakva. A holló, mely csőrében arany gyűrűt és a koronát tartó két oroszlán, melyet Hunyadi V-ik László királytól, mint a hazát oroszlánként védő s a világ akkori első bajnoka jutalmul kapott, mintegy kiemelkedni látszanak: szinte hallani véljük a holló károgását és az oroszlánok üvöltését, oly hiven vannak azok mesterkéz által bevésve. Az ablak mélyedésében lépcsőzet vezet, ahol a magaslaton két oldalt ülő­helyek vannak. Feljebb haladva Mátyás király »aranyház« lakosztálya tűnik szemünkbe. Káprázatos fény kiséri a halandót több egymásba nyíló szobán keresz­tül a vár túlsó részébe. Itt van Kapisztrán János hires szónok és iró egyszerű kis szobája. Nem messze ezen szóbától van a várnak nagy és hires múzeuma sok értékes tárgygyal, gyönyörű címerekkel, rpelyek között legszebb Bethlen Gábor vas-szélkakasa és Kinizsi hatalmas címere. Ezeket is megtekintve lementünk a bástya udvarra, hogy megtekintsük azon széles, kőpárkányzattal ellátott kutat, melyet Hasszán bég ásatott. Körülötte a szikla falon eredeti felírás látható. Elragadtatva távoztunk e helyről. Egy egész kis világ ez a vár, egy magá­ból teremtett, magának elegendő, magában teljes kis világ. Ha minden elpusztulna a földről, eszményien egész képét tudná adni az emberi életnek és mindannak, ami isteni szárnyaló az emberi gondolatban. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom