Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— Mi a maguk foglalkozása lelkem ?

Az asszony reszketve felelt :

— Napszámosok vagyunk, de most nincs munka.

— Az baj.

— Hát honnét jöttek.

— Fiúméból.

A borzasszakálu épen most tért vissza és elsápadt, mikor meglátta a

rendőröket.

— Vannak bizonyítványai ? kérdé a bozontos szakálutól az egyik titkos rendőr.

Amaz dadogva felelt :

— Igenis kérem.

— Mutassa.

Egy elrongyolódott papirost vett elő a zsebéből. A detektív olvasni kezdte.— Ez semmi barátom, más nincs?

— Nincs — felelte csendesen a borzasszakálu.

Az öreg német egészen közel hajolt hozzám és a fülembe súgta:

— Az oroszok nagyon félnek.

— Miért? kérdeztem én.

— Azt ők tudják . . . Valószínűleg a legutóbbi kasszafurás. Nem olvasta az újságban ?

— Nem.

— Bárcsak bevinnék az a lapos orrút, — susogta.

— Miért?

— Nekem sehogysem tetszik annak a gyereknek a pofája . . . Ahá észrevették. Ni csak, és milyen gúnyosan mosolyog . . . Ezek együtt cimboráinak a mindenessel. 0 dugja el, amit lopnak. Hejh, tudok ám én mindent. Az a lapos orrú siheder a napokban egy briliáns gyűrűt mutogatott . . . Hát most mondja, hogy jut egy szegény munkásember briliáns gyűrűhöz?

— Tényleg ez gyanús.

— Nézze azt az olasz fickót ott a sarokban súgta az öreg ott azt a! Akit a rendőrök vallatnak. Most úgy bámul maga elé, mint aki ötig sem tud olvasni,, amúgy pedig a legfurfangosabb gazember ... Ez is jó barátja a nihilistáknak. Hej ezeknek még megütik a körmüket !...

A detektív a bozontos szakálunak a vállára tette a kezét.

— Maga velünk jön barátom.

Amaz elkezdett rimánkodni. Ne tegyék azt vele, mi lessz azzal a szegény beteg asszonnyal. Holnap majd munkába áll, csak engedjék.

— Hát hova való? kérdezte a titkosrendőr.

— Elszászba.

— No és ott nincs munka?

— Nincs — felelte a borzas.