Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)

Szépirodalmi rész

90

— Jobb itt ugye?

A lengyel arca elkomolyodott.

— Ejh dehogy jobb — sóhajtotta — az én hazámban egészen máskép van minden. Más az élet, mások az emberek, jobb szivük van.

— Miért nem mégy haza?

Idegesen legyintett a kezével.

— Hagyd.

— Ugye nagyon hideg van Szibériában, — nevetett az öreg — félsz, hogy megkapod az atyuska útlevelét.

Az egyik orosz felállt a szomszéd asztaltól és odajött a mi asztalunkhoz.

— Miről van szó ? — kérdezte vidám arccal a lengyeltől.

— Ez az öreg Szibériába akar küldeni — válaszolt az mosolyogva.

A fiatal orosz hirtelen komoly lett és engedelmet kért, hogy leülhessen oda közibénk.

— Ah a szent cárok, — mormogta maga elé.

— Úgy látszik te is harags; ol az atyuskátokra ? — kérdé tőle az öreg.

Az orosz szeme szikrákat hányt. Egy retteneteset káromkodott.

— Szeretem őt — sziszegte gúnyos hangon, aztán egy mélyet sóhajtott. — Szegény bátyám sohasem látom viszont.

— Mi van a bátyáddal — kérdé tőle az öreg.

A fiatal orosz szemeiben könnyek jelentek meg. Alig bírta visszafolytani a sírást.

— Elvitték messze, nagyon messze, sohasem látjuk viszont.

— Szibériába.

— Oda. Irkucktól északra . . . Hejh Istenem talán már eddig meg is halt.

Mindnyájan hallgattunk. A fiatal orosz egy ideig gondolkozott, azután hirtelen felüté a fejét és átszellemült arccal folytatta.

— De majd szabadok leszünk mi is. Óh el fog jönni az idő, már nincs is messze. Akkor vissza megyek én is, és viszont látom Nuskát. Szegény mit csinálhat most. Óh mennyit gondol reám. A kozákok elmennek majd tőlünk, messze a Don meg a Volga partjaira. Nem lessz rájuk szükség . . . Hejh milyen világ is lesz akkor! ... — Még utána tette némi gondolkozás után. — Nincs messze az idő.

És lehajtotta fejét a tenyerébe.

Most hirtelen felnyillott az ajtó és három uriasan öltözött férfi lépett be a terembe. Az egyik egy öszbecsavarodott öreg ember volt, a másik kettő meg fiatal. A nyomukban jött egy csomó rendőr is, és a kijáratokat elállták.

— Mindenki mutassa fel a bizonyítványát ! szólt harsány hangon az egyik titkosrendőr.

— Akik külföldiek, azok az útleveleiket is! — egészité ki egy. másik.

Az öreg német az asszonyhoz fordult !