Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)

Szépirodalmi rész

73

A két nővér.

— Elbeszélés. —

Irta: Ziskay Julia.

Magas, karcsú fenyőfák takarják el a kiváncsi szemek elől Bélteky ősi kúriáját. Körülötte gondozott park, melynek smaragd bársony pázsitját a rózsák legkiválóbb fajainak száza kellemes szinvegyületben tarkítja. — Itt egy nagy tó vonja magára figyelmünket, melynek kristálytiszta vizében büszke hattyúk himbálódznak; — amott egy kisebb tóban aranyhalak úszkálnak; — tovább egy kétfejű sárkánynak megannyi vizcseppjei a napsugarak által megtörve, majd smaragd, majd rubin és zefir szinben hullanak alá.

A park egy-egy kanyarulatánál Zeus, Hera, Pallas, Athene, Apolló, Artemis, Poseidon, Hades, Ares, Hermes, Eos, Helios és Iris istenek szobraival találkozunk. Maga az ősi kúria futó rózsával van betakarva ; mintegy enyhíteni akarja az idők viharától megszürkült falaknak komorságát. A kúriával szemben a pajkos Ámor löveli nyilát egy ablak fele, melynek sürü vasrácsozatához egy gyönyörű női alak támaszkodik hanyagul. Tán maga Venus istennője szállott le oda, oly igéző, oly bájos e lenge női lény. Ábrándos kék szemébe a menyország lakozik ; szórakozott tekintete elárulja, hogy Ámor nyila jó céltáblát választott, midőn nyilát feléje irányitá.

Tompa Mihály mély érzelmű költeményeinek egy kötetét lapozgatja szórakozottan. Talán nem is olvas, tekintete minduntalan a park kocsi-utjára téved. Bélteky Elvira, Bélteky Pál legidősőbb leánya, vőlegényét : Földváry Tihamért várja. A máskor oly nyugodt, méltóságteljes Elvira most minden legkisebb zörejre izgatott lesz ; halvány arcát mély pir borítja el. Elő-előveszi kis óráját. A mutató már hat órát jelez, tehát minden percben érkeznie kell. És valóban! Nem sokára elő tűnik a fényes családi fogat négy prüszkölő fekete méntől ragadtatva. Elvira halk sóhajt hallót, midőn daliás vőlegényét a fogatból kilépve, a szerelem szárnyain hozzá repülni látja. De milyen váltorás ! A leány eddig oly szerelem-ittas ajkai büszke, hideg mosolyra nyílnak ; kezét szertartásosan nyújtja csókra vőlegényének. A szerelemnek, mélyebb érzelemnek minden nyoma eltűnt; mert hisz Elvira úgy tanulta büszke nagynénjétől, kinek házában 17 éves koráig neveltetett — mert édesanyját elrabolta tőle a kérlelhetetlen halál, midőn ő még csak hat éves volt hogy; „érzelmeinket elárulni tiltja az etiquette! . . .“

E hideg, fagyos mosolytól a vőlegény is feleszmél érzelmeinek árjából, ölelésre tárt karjai lehanyatlanak, csak egy csókot lehel a feléje nyújtott hófehér, puha kacsóra.

Bélteky magyaros vendégszeretettel fogadja, magához öleli, és a meleg öleléstől Tihamér felvidul. Élénk társalgás közben felemlítik, hogy Riza, Bélteky Pál kisebb leányának megérkeztét is mára várják, ki eddig szintén egy rokonánál idő-