Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
71 De ilyenkor egy tevét vagy öszvért köteles az asszonnyal adni s ezzel küldeni vissza apjához, vagy rokonaihoz, anélkül, hogy köteles volna a válás okát megmondani. Nem tetszett neki, s ezzel vége ! — még aznap, ha neki úgy tetszik, köthet mással házasságot. Az elvált asszonynak azonban még negyven napig keli várni, mig ismét férjhez mehet. Sokszor megtörténik, hogy a férj negyvenszer- ötvenszer is elválik feleségétől s újra megnősül : — a nők még az ötödik hato- gik elválás után is kapnak férjet. Minden válás azonban — különösen a déli nomád törzseknél — a férjnek csak egy tevéjébe kerül. A muzulmán törvények értelmében azonban a nő is elválhat férjétől, de ha a férj az „entalek“ szót megtagadja, többé sohasem mehet férjhez. Ezen szót azonban egy tevéért, vagy más dologért könnyen meglehet vásárolni. Egyes marokkói törzseknél a nőnek a válás tekintetében ugyanazon joga van, mint a férfinak. És dacára ezen általános megalázásnak és az állati sorshoz való lealacso- nyitásnak az arab nők a leggyöngédebb anyák gyermekeikhez s következésképen a leghűbb nők is. Ritkán adja elő magát náluk olyan eset, mely ennek ellenkezőjét bizonyítaná. A gyermekek anyjukhoz a legbensőbb szeretettel és odaadással ragaszkodnak. Nem egyszer megtörtént, hogy fiuk, felnőtt, sőt családos emberek, édes anyjukat a lelkiismeretlen s változatosság után vágyó apák ellen, erőhatalommal is megvédték, sőt kényszeritették apjukat, hogy édes anyjukat illető bánásmódban részesítse ; ha pedig az elválást nem tudták megakadályozni, kieszközölték, hogy az anya közelükben maradhasson. . . . Sokat lehetne irni az arab nőkről külön mint anyákról, és külön mint hitvesekről. A zsarnoki megaláztatásban sok hős arab asszony tündöklik olyan erényekkel, a türelemnek és önfeláldozásnak olyan elragadó példáival, melyeket mi csak a kelet szövevényes meséiből ismerünk, pedig megtörténnek. Gyöngyike. — Rege. — Irta : Özv. Prepeliczay Korponay Aranka. Tünde, a légkirálynő biborszin felhőbe burkoltan lebegett el a föld fölött. Szűk sikátor egy kis házának ablakait erősen megrázva tekintett be azokon. Rozoga ágyon ifjú nő feküdt halva s mellette árva gyermeke nyöszörgőit. — Szegény gyermek, — susogá a szobába suhanva s szeretettel ölelte keblére a gyermeket. — Jó emberekhez viszlek, — s tovaszállt vele. Hegyen-völgyön, városok, falvak fölött lebegett el s végre egy erdészlak előtt szállt le és tette annak küszöbére az árvát. Megkopogtatta az ajtót és figyelve vonult félre. Fiatal, halvány asszony nyitotta ki kis vártatva az ajtót s meglátva a gyermeket, örömujjongásba tört ki.
