Veres Péter: A Haáz Rezső Múzeum képtára - Múzeumi füzetek 20. (Székelyudvarhely, 2001)

Kántor Lajos Korunk Galéria: Kolozsvár - Székelyudvarhely Amikor 1973 márciusában, Kolozsvár főterén, szemben a Fadrusz János Mátyás-szobrával, a reneszánsz műemléképület emeleti hely­iségeiben megnyitottuk az első szerkesztőségi tárlatot, a legkevésbé sem gondolhattunk arra, hogy a folytatás a tőlünk kétszáz kilométerre fekvő Székelyudvarhely lakosait s a város vendégeit közvetlenül érde­kelheti majd. Pedig ez történt. Hat és fél évvel később, 1979 őszén mi is ott állhattunk, „képeink között” a megnyíló székelyudvarhelyi kép­tárban, sok száz ember közé zsúfolódva. Persze nem mondható véletlennek ez a kapcsolódás. Elsősorban azért nem, mert már a hatvanas évektől kezdve, az újraindult KORUNK épp Udvarhelyen talált értő és eléggé nagy számú értelmiségi érdek­lődőre, olvasóra (de hol van már a tavalyi hó?). Fényképeket őrzök a Művelődési Ház kiállítóterméről, telt ház előtt beszélhettünk egy-egy időszerűnek vélt kérdésről vagy a folyóirat ügyeiről. És kisebb, ám iga­zán válogatott hallgatósággal, pontosabban vitázó udvarhelyi értelmi­ségiekkel szembesülve, még intenzívebb, még gyümölcsözőbb kapcso­latot alakíthattunk a hétvégeken működő helybeli klub révén taná­rokkal, jogászokkal, orvosokkal, mérnökökkel; nekem máig ható élmény ez a környezet, ez a hangulat, a félelem- és cenzúramentes vélemény­­nyilvánítás lehetősége - akkoriban bizony kevés példa volt Erdélyben, Romániában az ilyesmire. „Udvarhelyiig” tehát a KORUNK már jól meg volt dolgozva, amikor a képzőművészetnek így-úgy elkötelezett barátaink támogatást kértek tőlünk a tervezett városi galéria feltöltéséhez. Mi Kolozsvárt, a kétheti rendszerességgel sorra kerülő kiállításainkon elkezdtük a grafikák, festmények, szobrok gyűjtését - a kiállító művészek rendre nálunk hagyták egy-egy munkájukat. A nagy begyűjtés azonban akkor kezdődött, amikor már közvetlen lehetőségnek mutatkozott egy székelyudvarhelyi Állandó Korunk Galéria megalapozása, a hatóságok által is támogatott jövendőbeli képtár, illetve a már működő Városi Múzeum keretén belül. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom