Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
I. Bevezetés
I. BEVEZETES A magyar történelem máig megoldatlan problémái közé tartozik a székelyek eredetkérdése. A származásuk körüli több évszázados vitát az ide vonatkozó forrásanyag rendkívül gyér és hézagos volta magyarázza. Az érdeklődést indokolja az a sajátos szerep is, amelyet a székelység nemzeti históriánkban játszott. Mint kiváltságolt és katonai szolgálattal tartozó népelem, egészen a XVI. század második feléig sikerrel őrizték meg jogaikat, de még ma is érezhető körükben egyfajta archaizmus és a magyarságon belül való bizonyos elkülönültség. Forrásaink 1116-ban említik először e népességet. A XIV. századi krónikakompozíció 153. fejezetében olvasható híradás szerint1 II. István, az Olsava folyó mentén lezajlott cseh-magyar összecsapás alkalmával, székely és besenyő íjászokat küldött az ellenfél táborának közelébe. „ Látták a csehek, hogy íjászok jönnek, bizony azt hitték, igaz, amit hallottak: megtámadták az íjászokat. A hitvány besenyők és székelyek seb nélkül futamodtak a király táboráig.” (Geréb László fordítása.) Nagyon hasonlatos ehhez a részlethez az az epizód, melyet a 165. caput beszél el2, II. Géza és Jasomirgott Henrik 1146-os, Fischa menti csatájának leírásakor: „A rossz besenyők és a hitvány székelyek valamennyien egyszerre megfutamodtak, mint birkák a farkasok elöl; szokás szerint ugyanis ők jártak a magyar hadsorok előtt." (Geréb László fordítása.) Megjegyzendő, hogy e két ütközet kapcsán — részben magyar forrásokra visszamenve — külhoni kútfők is említik a székelyeket. Az időben következő híradás Anonymustól származik, akit a kutatók többsége ÜL Béla jegyzőjének tart3, s gestájának keletkezését általában aXIII. század elejére teszi. A Névtelen úgy tudja, hogy a székelyek Pannóniában csatlakoztak a honfoglaló magyarokhoz, amikor Ősbő és Velek vezetésével sereg indult Mén-Marót bihari vezér ellen. A találkozásra a Tiszától nem messze, a Kórogy ér vize mellett került sor. „ Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ösbönek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként, kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ősbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót ellen harcba.”4 Nem sokkal Anonymus munkájának keletkezése után íródott az az oklevél, melynek csak kivonatát ismerjük, s amely bizonyos „Székelyszáz”-at említ Bihar megye területén, 1217-ben: „...Bichorienses de certtorionatu Sceculzaz, et horumpraecipue Tenkeu de villa Ebey impetierunt quendam liberum hominem, nomine Deum, dicentes, quad eorum esset conciuis” .5 5
