Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 19. (Székelyudvarhely, 2019)
Mátyás Viktóri Beatrix: Kortárs festmények esztétikai kiegészítése - elméleti és gyakorlati problémák
Kortárs festmények esztétikai kiegészítése - elméleti és gyakorlati problémák1 Mátyás Viktória Beatrix Kortárs alkotások esetén a felhasznált anyagok minősége és a technikai tudás hiánya már idő előtt elindíthat olyan károsodásokat a festményeken, amik miatt a restaurátor kénytelen beavatkozni. Azonban az ebből adódó gyakorlati feladatok mellett a modern restaurálás legnehezebb problémái elméleti és etikai vonatkozásúak.2 A restaurálás interpretációja a restaurált alkotásnak, tehát mindig magába foglalja a lehetőséget, hogy a művet félreértik.3 Nincs olyan elmélet, amit mindenki egyöntetűen elfogad. Jelenleg a természettudományos vizsgálatok elterjedésével a konzerválásnak már vannak olyan elvei, melyekhez mindenki tartja magát, de a retusálás esztétikai kérdés, melyben nincs megegyezés, nincs egyfajta jó megoldás, ami mindenre alkalmazható.4 Minden műtárgy egyedi, ennek megfelelően kell az esztétikai kiegészítéséről dönteni. Ez különösen igaz a modern és kortárs alkotásokra, ahol a művész szándéka és a koncepció közel sem olyan egyértelmű, mint a régebbi korok müvei esetében. A restaurálás története során több elmélet született arról, milyen szempontok szerint, hogyan kellene restaurálni. Ezek között vannak nagyon szélsőséges vélemények is, például Viollet-le-Duc (1814-1871) szerint a kopottság eltorzítja a művet, ezért a restaurátornak meg kell szabadítania ettől, ezzel szemben Ruskin (1819-1900) úgy gondolta, hogy a tárgy korának jelei hozzátartoznak a műhöz, ha eltüntetik azokat, a műtárgy veszít az értékéből.5 Két meghatározó elmélet született a restaurálásról a 20. században: Alois Riegl osztrák művészettörténész Der moderne Denkmalkultus, sein Wesen, seine Entstehung című munkája 1903-ban, és Cesare Brandi olasz művészettörténész Teoria del Restauro című írása 1963-ban. Riegl egy olyan rendszert hozott létre könyvében, mely általános iránymutatásul szolgálhat a konkrét, egyedi tárgyak restaurálásakor. A műtárgyaknak tulajdonított értékeket kategóriákba sorolta, ez alapján, ha az adott műtárgyról eldöntjük, hogy melyik értéke fontosabb, könynyebben meghatározható, hogy milyen jellegű kezelést 1 Jelen cikk a szerző Magyar Képzőművészeti Egyetemen készített szakdolgozata és az ÚNKP-17-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának keretében folyatott kutatása alapján készült, előbbi témavezetője Bóna István DLA, utóbbié pedig Kovácsné Gőgös Ágota volt. 2 Mufíoz Vifías 2010. p. 9. 3 Wetering 2005. p. 247. 4 Brajer2015a. 5 Munoz Vinas 2015. p. 5. kíván6. Ezt az elméletet többen próbálták alkalmazni a kortárs műtárgyakra, például Michael von der Golz modern műtárgyakkal illusztrálta a kategóriákat tanulmányában.7 Kiemelte, hogy Riegl értékei között a művészi szándék kérdése nem kapott említést, pedig a 20. századtól egyre nagyobb a hangsúly a koncepción, az ideán a művészetben. Isabella Brajer a kortárs kültéri falképek problémáira szabta át az értékek meghatározásait.8 Cesare Brandi szerint a műtárgyat két irányból kell vizsgálni a restaurálás szempontjából: esztétikai és történeti szempontok szerint. Mivel restaurálni csak a műtárgy anyagát lehet, csak olyan módszerek alkalmazhatóak, melyeket természettudományos vizsgálatokkal alátámasztottak és valóban szükségesek a műtárgy egységének megőrzéséhez. Ha a műtárgy állapota megköveteli, hogy anyagának egy részét feláldozzák, azt csak az esztétikai szempont figyelembevételével lehet megtenni, hiszen a művészi-esztétikai értéke nélkül elveszti a lényegét. Brandi szerint a műtárgyat nem az anyaga miatt kell megőrizni, hanem az emberi tevékenység (human activity) miatt, ami megformálta.9 Ez a gondolat előrevetíti a művészi szándék fontosságát. „A restaurálás feladata a műtárgy egységének helyreállítása, ameddig ez lehetséges művészi vagy történeti hamisítás nélkül, valamint az eltelt idő minden nyomának eltörlése nélkül. ”10 11 A műtárgy egységének fenntartása érdekében a kiegészítésekről a következő követelményeket határozta meg: a kiegészítésnek megkülönböztethetőnek kell lennie közelről szemlélve, de távolabb lépve illeszkedjen be a kép egységébe, valamint amíg nem rekonstrukció készítése a cél, addig mesterséges patina és az eredetivel megegyező anyagok is használhatóak. A hiányok kezelésekor mindig a tárgy integritását kell megőrizni anélkül, hogy tökéletesíteni akarnánk. Brandi elméletét Ursula Schädler-Saub alkalmazta kortárs műtárgyakra." írásában kiemelte, hogy Cesare Brandi nem tér ki a kortárs művészet restaurálása során 6 Riegl 1998. 7 von der Golz 2010. 8 Brajer 2015b. 9 Brandi 2005. p. 68. 10 Brandi 2005. „ Restoration should aim to re-establish the potential oneness of the work of art, as long as that is possible without committing aesthetic or historical forgery, and without erasing every trace of the passage through time of the work of art. ” (a szerző fordítása) p. 50. 11 Schädler-Saub 2010. 107
