Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 18. (Székelyudvarhely, 2018)
Nagy Rebeka: Azonosságok és különbségek - a szombathelyi székesegyház három zászlójának restaurálási tapasztalatai
10. kép. A kifeszített, mintának megfelelően paraffinnal rezervált felületű kreplin. 11. kép. A batikolt kreplin a színezőfíirdőben. 12. kép. A minta körvonalában sodratlan selyemszállal rögzített, mintának megfelelően batikolt kreplin. vasalás, végül pedig benzines áztatás következett, hogy minden paraffin-maradék kioldódhasson a szálak közül. A kreplin újranedvesítésével lehetett a szálakat rendezni, majd körben, a széleken lesúlyozva megszárítani, így kivasalva a szövetet. Ezután a zászló nyomdai előkészítő fóliával bevont, habosított polisztirol táblákra lett kitűzve. A kreplint a batikolt mintának megfelelően a szélein ismét körberagasztva s annál fogva az asztalhoz rögzítve lehetett az alapszövetre feszíteni, majd görbetű és bordó színű sodratlan selyemszál segítségével néhány ponton hozzávarmi a zászlóhoz. Ezután az egész átfordításra került, hogy a kreplin legyen alul. Ekkor következett a fecskefark szakadt, meggyengült részeinek konzerválása a kreplinhez: átfogóöltéssel kb. 8 mm-enként. A zászló felületére a másik batikolt kreplin került, mely az alapszövet toldásainál, valamint a hímzett díszítmények mentén sodratlan selyemszállal, férceié öltéssel lett rögzítve (12. kép). Ez azonban nem volt elegendő, a kreplin még nem simult rá teljesen a zászló szövetére. Ezért a várható lógatási iránnyal párhuzamosan, 5 cm-enként, 7 cm hosszúságú, szakaszonként eltolt fércöltésekkel lehetett rögzíteni egymáshoz a három réteget (13. kép). Ez az összedolgozás már kellő stabilitást adott a kreplinnek, így az nem púposodott fel a felületen, hanem rásimult és szinte láthatatlanná vált. A Szent József-zászló esetében a ritkább rögzítő fércöltésekkel való kísérletezés után a tapasztalatok azt mutatták, hogy minimum 5 cm-enként szükséges a kreplinborítást a tárgyhoz rögzíteni, különben nem simul rá kellőképpen, s homályos „foltokat” eredményez az alapszöveten. A varrókonzerválás részeként bizonyos esetekben szükség van az alapszövet kiegészítésére. A Szent Józsefzászló esetében kis, alig 0,5 cm2-es hiány volt megfigyelhető két ponton a szöveten. Kiegészítésük csak esztétikai szempontból volt indokolt. Ezekben az esetekben sodratlan selyemszálat a hiány nagyságával megegyező méretű papírra feltekerve, majd az így képzett fonalköteget átfogóöltésekkel a tárgy alatt lévő kreplinhez és az eredeti szövethez varrva lehetett a kiegészítést elvégezni (14. kép). Ennél stabilabb rögzítésre nem volt szükség, hiszen a kreplinborítás erre került rá. A Madonna-zászló esetében felmerült, hogy a korábban a foltozásához használt szövet kerül visszahelyezésre, de ezek a textíliák sokkal vastagabbak voltak a zászló alapszöveténél, így a visszaépítésük hosszútávon az eredeti szövet károsodását okozta volna, tehát ez nem jöhetett szóba. Ezért egy vékonyabb selyemszövet került a korábbi foltok helyére. Annak érdekében, hogy a régi és az új textília találkozási pontjai ne legyenek nagyon feltűnőek, a kiegészítést a hiánynak megfelelő alakúra, széleit foszlatva kellett kialakítani. A kiegészítések néhány ponton a kreplinhez lettek hozzávarrva, majd a zászló szövetével együtt 13. kép. Sodratlan selyemszállal készített szakaszosan eltolt fércöltés. 44
