Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 17. (Székelyudvarhely, 2017)
Miklós Zoltán: Gazdag múlt - bizakodó jövő
Gazdag múlt - bizakodó jövő Miklós Zoltán A jelenkor egyik legizgalmasabb feladata a kulturális intézmények számára is azon törekvés, hogy sikeresen lekössék minél szélesebb társadalmi csoportok szabadidejét. A kulturált szórakozás hatékony volta vitathatatlan, s ilyen tekintetben talán a múzeumok rendelkeznek a legnagyobb potenciállal, amennyiben ésszerűen gazdálkodnak erőforrásaikkal. A kisközösségekre is jellemző mobilitás révén egy „kisvárosi” múzeum is ugyanazon elvárásoknak kell megfeleljen, akár a modem muzeális intézmények. A léptékeltolódás sokszor visszaránt a helyi valóságba, ennek ellenére a jövőbe tekintő irányultságot továbbra is modemitás kell jellemezze. A múltból meríthető pozitív példák, a birtokolt tárgyi hagyaték és a szakmai részről mutatkozó tettvágy az építkezés táptalaja lehet, viszont az erőforrások felett rendelkezők bölcs döntése nélkül aligha beszélhetünk beteljesíthető jövőképről. Székelyudvarhely közgyűjteményét a múltja predesztinálja a korszerű múzeumi intézménnyé fejlődésre. Jelen körülmények közepette csupán annyit tudunk állítani, hogy meggyőződésünk szerint jó úton járunk. Történelmi háttér A Haáz Rezső Múzeum az egykori Udvarhelyszék néprajzi, helytörténeti, képzőművészeti és természetrajzi múzeuma. A jelenlegi közigazgatási beosztás szerint gyűjtőterülete Hargita megye nyugati részeire korlátozódik. A gyűjtemény történetét a 18. század második felétől követhetjük nyomon, így egyike Erdély legrégibb hasonló muzeális jellegű gyűjteményeinek. A református kollégium hagyatékában fennmaradt - Zilahi Sebes János rektor által 1797-ben megkezdett és Szigethy Gyula Mihály által folytatott — Protokollúmban (Rectorale Protocollum Bibliothecae Gymnasii Reform. Sz. Udvarhelyiensi inserviens connotandis) összeírt szemléltető eszközök, tárgyak (régiség- és ásványtár, numizmatikai-, és természetrajzi gyűjtemény, könyvtár, stb.) közül néhánynak a birtoklása által beszélhetünk az 1797-es első Protokollúmban rögzített kis régiségtár és a mostani múzeumi gyűjtemény közötti folytonosságról. Egy közgyűjtemény létesítésének szükségessége a vármegye elöljárói részéről a 19. század második felében fogalmazódott meg. Többszöri próbálkozás ellenére 1894-ben még mindig csak „alakuló” múzeumról írtak, majd a hosszas előkészület után, 1902. szeptember 10-én tartották meg az Udvarhelyvármegyei múzeum-egyesület alakuló közgyűlését.1 A szervezett munka eredménye1 Miklósi-Sikes 2002. p. 108. képpen egyre több tárgy került az egyesület birtokába. Az összegyűjtött anyagot a vármegyeháza díszterme melletti helyiségben tárolták. A kecsegtetően indult múzeumi tevékenységben azonban hamarosan megtorpanás következett. A tagok közül sokan nem helyeselték az elhatározást, hogy az 1499 darabból álló gyűjteményt az egyesület 1908-ban átadja a Székely Nemzet Múzeumnak. A múzeumalapítási kísérlet a közöny, az értékek megbecsülésének hiánya, illetve a helyi közigazgatás értetlensége miatt kudarcba fulladt. Az udvarhelyi múzeum történetében jelentős szerephez jutatott a felvidéki Szepességből 1906-ban a városba érkező Haáz Ferenc Rezső. A tehetséges fiatalember, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán befejezve tanulmányait, megpályázta a székelyudvarhelyi református kollégium rajztanári állását. Egy iskolai évre Székelyföldre érkezett fiatal tanár jól érezte magát a kollégiumban, ezért a következő évekre is itt maradt, véglegesen 1909-ben telepedett le a városban. Pedagógusi pályájával szorosan összefonódott a néprajzi múzeum fejlesztése is. Mint intemátusi felügyelő, majd mint intemátusi elnök, aki ilyen minőségben bentlakó, majd a családjával is az internátusbán lakó tanár, állandó kapcsolatban volt a vidéki diákok szüleivel, akik Udvarhelyszék tárgyi és szellemi hagyatékának közvetlen forrásaként azonosíthatók. A gyűjtőmunka a diákok segítségével folyt, helyismeretük és buzgalmuk sok tárgy begyűjtését biztosította, segítségükkel sokszor utazott szekérrel a távolabbi falvakba egy-egy hétvégén.2 Az alakuló múzeum számára kedvező körülmény volt a kollégium új épületének az átadása, a régi iskolaépületben terem és bútorzat is került kiállítás számára, így 1913 után már látogatókat fogadhatott. Az ütemesen fejlődő kollégiumi gyűjtemény az első világháború alatt - mivel Haáz Rezsőt, mint tartalékos tüzértisztet is mozgósították - gazdátlanul maradt, s különösen a szőttes-varrottas kollekciója fogyatkozott meg. A békés időszak bekövetkeztével a gyarapítás folytatódott. 1928-ban újabb helyiségekkel bővítették a kiállítást, ahol a falusi templom és temető népművészeti értékű tárgyai mellett fegyvergyűjtemény és a református iskola múltjából megmaradt különböző tárgyak kerültek elhelyezésre. A néprajzi gyűjtemény kiegészülve a kollégium érem-, és régiséggyűjteményével, régi képeivel, 1949-ben állami tulajdonba került. A Rajoni Múzeumi státuszt nyert intézmény első igazgatója az immár nyugdíjba vonult Haáz Rezső lett 1952-ig. 2 Zepeczaner 1994. pp. 5-14. 7
