Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 17. (Székelyudvarhely, 2017)
Domokos Levente - László Károly: A berethalmi evangélikus templom sekrestyéjében álló kandalló restaurálása
34-36. kép. A csempe anyagának rétegződése. A lapok szárítása a peremekre fektetve történt, az előlappal felfelé, beroskadásukat szárítólábakkal akadályozták meg (33. kép). A törésfelületeken a fazekasagyag rétegződését lehetett megfigyelni (34-36. kép). Ez valószínűleg az agyag előkészítésének módjára utal. Az agyag sávozásából kikövetkeztethető az előkészítésekor alkalmazott technológia, illetve az, hogy a nagyobb, rétegzett agyagtömbből vágott lapot hogyan formázták a dúcban, követhető a készítés „iránya”. Az agyag rétegződése megmutatkozott a sarkok illesztéseinél is, ahol jól elkülönül a sarokba hátulról begyúrt, kevésbé sávozott (feldolgozásakor jobban összegyúrt, nedvesebb) agyagtapasztás. A szárításkor vagy a zsengélést követően keletkezett repedések javítása a repedésekbe csurgatott/kent mázzal történt (37. kép). Pl. a törött párkánynál látszott, hogy milyen mélyen befolyt a repedésbe a kék, és a színtelen máz (38. kép). Ez az akkori fazekasmesterek körében bevett gyakorlati fogás lehetett, mivel Székelyföldön is találkoztunk már hasonló emlékanyaggal. A hiányos felső felű, repedezett sarokpárkányon aránylag mély, párhuzamos repedések voltak megfigyelhetők, melyek valószínűleg úgy keletkezhettek, hogy a formázásakor már túl száraz volt az agyag (39. kép). Ugyanennél az elemnél a sarkok hátsó eldolgozásakor szerszámnyomok - finom szövésű vászon, lapos lehúzófa, széles, sávos mintázófa, kerek és sarkított, vékony mintázópálca lenyomata - maradtak, amikor a fazekasmester a hajlatokba bedolgozta az agyagpasztát. A vászon, amellett, hogy megkönnyítette a munkát az agyaggal, egyenletesebbé tette a nyomódúcba való préselést/döngölést, a nedvesség egy részének az elszívásával elősegítette a még nyers csempelap gyorsabb száradását, és ezáltal megkönnyítette a dúcból való kivételét is. A hátoldalán, a formába döngöléskor használt finom szövésű vászon nyomán kívül egy másik rongy lenyomata is fennmaradt, ami arra utal, hogy a mester utólag még egy nedves rongygyal elsimította a párkány felső felét. Jól látszott az is, hogy az oldalperemeket bordásra visszahajtották, és az illesztésnél rés maradt. Az illesztések mentén megfigyelhető volt a különböző oldalak eltérő rétegződése. A repedt és felül törött sarokpárkánynál a szélesebb oldalra hajtották rá a keskenyebbik oldalt: vagyis egy agyaglapból képezték ki a rövidebb és hosszabb oldalt, amelyeket a hátoldalon eldolgoztak. A törés ugyanennél a sarokpárkánynál, az egykor mázzal javított repedésből indult ki. 37. kép. Repedés javítása mázzal. Egyes csempelapok hátsó peremén vágásnyom van, néhánynak a sarkát a formázást követően vágóeszközzel még tovább alakították. A nyomok alapján a vágásokat késsel, illetve húrral végezték. A párkányelemek között két feles méretű is van. Ezeket a homlokzati oldalon használták, hogy kiegyenlítsék a cserepes alsó részénél féllapnyi szélességgel keske-39. kép. Készítéstechnikai hiba, repedés. 38. kép. Egy mázzal javított repedés törésfelülete. 106
