Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 14. (Székelyudvarhely, 2014)
Tóth Zsuzsanna: A kétszínű oromszegő és a történeti kötéstípusok kapcsolata
A kötéstípuson belül, a fűzés és a gerinc változásával együtt, változott az oromszegő viszonya is a könyvtesttel és a táblákkal. Gerincoldalon a fatáblákat úgy alakították ki, hogy külső ívük mintegy folytassa a gömbölyített gerinc ívét. Az oromszegő alapot a kezdetektől a fűzéstől elkülönülő lépésben rögzítették a könyvtesthez és szintén a típussal egy időben jelenik meg a pergamen alapként való alkalmazása. Az oromszegő varrásához vezető szálat is alkalmaznak, melynek végeit a táblák külső oldalán kialakított vájatba ragasztottak. Az oromszegő pergamen alapja még nem feltétlenül kapcsolódott szorosan az öltésekhez, a 17. ábra első két kötésén a pergament talán inkább az ívélek védelmére alkalmazták. A pergamenszalag végeit a vezetőszálhoz hasonlóan a táblák külső oldalára ragasztották és a táblák sarkait enyhén ívesre alakították. 18. ábra. A tábla sarkán az oromszegőnek kialakított hely, a bevágás a metszéssel mindig egy szintben van. Sokkal nagyobb példányszámban találkozhatunk azokkal a kötésekkel, amelyek oromszegőjét már pergamen alapra varrták. Az alap rendszerint hajtott pergamenszalag. Hajtásakor a szalagot nem pontosan hajtották félbe, hogy ne képezzen lépcsőt a gerincen. A szalagot hoszszabbra készítették, mint a gerinc szélessége (19. ábra). A hajtásba tehettek zsinegvastagítást a könyv méretétől és a pergamen vastagságától függően. A hímző öltések a pergamenszalagra kerültek. A táblák sarkát rendszerint téglalap alakban kivágták, helyet alakítva ki az oromszegőnek (18. ábra). A kivágást a gerincoldalon a metszés magasságában ejtették. Az oromszegőt a gerincszélességnél hoszszabbra varrták, így az oromszegő, a gerinc ívét folytatva, ráfuthatott a táblák élére (19. ábra). Vizsoly, 1590. Monasterium Westfaliae, 1659. 19. ábra. Az oromszegő ráfut a táblákra. 21. ábra. A pergamenalapot a tábla belső oldalára ragasztották ki. A pergamen alapok gerincen túlnyúló végeit egyaránt kiragaszthatták a táblák külső és belső oldalára (20-21. ábra). A feldolgozott kötések alapján, úgy tűnik, hogy az alap végei sokkal nagyobb számban kerültek a táblák külső oldalára. Mindkét rögzítési mód a 16. század közepétől a 18. század végéig kimutatható. Az oromszegő alap pergamenjét azonban már korán, az adatok szerint a 17. század közepétől, elkezdték vászon alappal helyettesíteni, de a vászon használata végül szórványos maradt. A feldolgozott kötések mindegyikén a vászon alapot a táblák külső oldalára ragasztották ki (22. ábra). Nürnberg, 1702 22. ábra. Vászon alapra varrt oromszegők. Az oromszegőket részben takarják a sapkák, melyek formájának javítására vastagításaként hajtásába tehettek zsinegdarabot (21. ábra). A zsinegvastagítás léte valószínűleg a kötésbőr vastagságához kötődik. A sapkák lehetnek egy szintben a táblákkal, de a peremek méretének függvényében készülhettek alacsonyabbakra is (23. ábra). Az ismertetett, a gerincet és a táblákat érintő változások azonban inkább csak a figyelmes szemlélő számára jelennek meg, a kötet összképe mindvégig szinte változatlan maradt. A kötéstípus bemutatása nem terjed ki minden kötéstechnikai részletre, (pl. metszés, beütés, sarok szíj stb.), csak azokra, amelyek a kötés megjelenését és felismerését meghatározza. A kiadványok példányszámának megnövekedésével nőtt meg az igény az olcsóbb kivitelű kötésekre. Ezek32
