Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 13. (Székelyudvarhely, 2013)
Beöthyné Kozocs Ildikó et al.: Pergamenből és cserzetlen bőrből készült tárgyak restaurálásának lehetőségei, a kezelés hatása a műtárgyakra
vízaktivitást igényelnek, mint a Penicillium fajok. Utóbbiak alacsony hőmérsékleten is képesek növekedni, így hűtőkamrákban, háztartási hűtőszekrényekben tartott ételen is megélnek. 9 Fehérje alapú műtárgyakon mindkét nemzetségbe sorolt fajok előfordulnak.19 20 21 Fertőzött műtárgyak kezelésének lehetőségei A kezelés célja a pergament és a tárgy egyéb anyagait károsító, élő vagy aktív mikroorganizmusok elpusztítása. A beavatkozás lehet egyedi vagy tömeges. Önmagában a fertőtlenítés azonban nem elegendő, a penészképletek és szennyeződések fizikai eltávolítása is szükséges a műtárgyról. Mivel a legtöbb fertőtlenítési eljárásnak lehetnek negatív hatásai a tárgyra vagy a kezelő személyzetre, a kezelés módjának kiválasztása előtt alapos mérlegelést igényel annak eldöntése, szükség van-e beavatkozásra. A döntést elsősorban az befolyásolja, hogy a mikroorganizmusok életképesek-e, aktívak-e (csírázás, növekedés). Ennek megállapítása abban az esetben okoz gondot, ha nem friss fertőzésről van szó, a tárgy nem nedves. Száraz tárgyon lévő penész esetén csupán szemrevételezéssel nem dönthető el, hogy az életképes-e. Ilyenkor steril eszközzel mintát kell venni a penész-, illetve baktérium telepből, majd steril táptalajra oltva megfelelő körülmények között kitenyészteni. Ez restaurátor műhelyekben általában nem oldható meg. A mintát speciális mikrobiológiai laborba kell vinni.22 A kezelőanyagok és eljárások káros hatásai miatt csak az élő vagy aktív penészképletek jelenléte esetén javasolt a fertőtlenítő kezelést elvégezni. A fertőtlenítésre különböző lehetőségek állnak rendelkezésre. A műtárgy szempontjából a legkíméletesebb talán az, ha a mikroorganizmusok számára kedvezőtlen környezetet teremtünk. Ez történhet a hőmérséklet és/ vagy a páratartalom változtatásával, az oxigén megvonásával vagy besugárzással. Ezen kívül különböző kémiai fertőtlenítőszerek használata is lehetséges. Mivel pergamen és cserzetlen bőr tárgyakon átlagos gyűjteményi körülmények között a baktériumos fertőzés - melynek kialakulásához huzamosabb ideig vízzel telítettség vagy 100% körüli RH szükséges - jóval ritkább, mint a penészfertőzés, ezért cikkünkben elsősorban ez utóbbival kapcsolatban vesszük számba a fenti módszerek hatását, előnyeit és hátrányait. 19 Florian 2004. pp. 52-57. 20 Kastaly 2010. pp. 23-24. 21 Természetesen amennyiben lehetőség van rá, a fertőzést meg kell előzni megfelelő klimatikus viszonyok kialakításával, kellő légáramlás biztosításával és a raktár rendszeres portalanításával. 22 Hollandiában kifejlesztettek egy restaurátorok által is könnyen használható mintavevő és kitenyésztő szettet, ami két steril műanyag kémcsőből áll. Az egyikben egy pálcára tekert steril vattatampon van, a másikban pedig táptalaj. A pálcával vett mintát a táptalajos kémcsőbe téve és lezárva klímaszekrényben kitenyészthető a penész, ha életképes. (Brokerhof et al 2007.) Ennek használata azonban tudomásunk szerint nem terjedt el Magyarorszárgon. A hőmérséklet változtatásán alapuló módszerek Alacsony hőmérséklet (4°C) Az alacsony hőmérséklet - ha csak a fertőzött műtárgyat nem hűtjük 0°C alá - inaktívvá teszi ugyan a penészeket, lelassítja növekedésüket, de szárítás nélkül nem öli meg azokat. Ha a tárgy ezután ismét szobahőmérsékletű térbe kerül, a mikroorganizmus ismét aktívvá válik. A 4°C-ra történő hűtés tehát egy beázás okozta fertőzés esetén alkalmas lehet arra, hogy a penész hirtelen növekedését leállítsuk, azonban fertőtlenítésre nem megfelelő. Fagyasztás és fagyasztva szárítás A közgyűjteményekben viszonylag gyakran előforduló „vizes katasztrófák” (beázás, csőtörés) során elázott, átnedvesedett tárgyakat a fertőzés megelőzése céljából minél előbb ki kell szárítani. Ha azonban nagyobb menynyiségű papír vagy könyvállomány érintett, vagy már megindult a penészesedés, akkor jó módszer lehet a tárgyak lefagyasztása és később fagyasztva szárítása.23 A fagyasztási eljárással való fertőtlenítés egyrészt fizikai roncsolás (pl. a sejtmembrán és sejtszervecskék roncsolása) másrészt kémiai károsítás útján történik.24 Az alacsonyabb hőmérséklet ugyanakkor csökkenti a vízaktivitást és ezáltal határt szab a növekedésnek. A vizsgálatok szerint a vízzel telítődött spórák és vegetatív hífák sokkal érzékenyebbek a fagyasztásra, ezek nem nagyon élik túl a mélyhűtést, a száraz spórák azonban rendkívül ellenállóak, mivel kicsi a víztartalmuk, így nem keletkeznek bennük jégkristályok. Az alvó konídiumok nem pusztulnak el a fagyasztás-felolvasztás ciklusban. Az anyagokban lévő szabad (nem kondenz) víztartalom 0°C alatt sem fagy meg akkor, ha kis kapillárisokban van, vagy oldott anyagokat tartalmaz, amik csökkentik a fagyáspontját. A penészek növekedésének megállítására és megakadályozására a tárgyakat -20°C-ra vagy ez alá kell hűteni rövid idő alatt, hogy elkerüljük a nagy méretű jégkristályok kialakulását, amik fizikailag roncsolják a pergament és a papírt. A gyors fagyasztás, tehát kis jégkristályok keletkezése esetén is megfigyelhető azonban a porózus szerves anyagok pórusainak kitágulása, a rostszerkezet lazulása. Fagyasztva szárítás során megfigyelték, hogy a szerves anyagok külső rétegeiből a kötött víz egy része is eltávozik, ezáltal csökken a rugalmasságuk, sérülékenyebbé, törékenyebbé válhatnak.25 * * * A szárítás során alkalmazott vákuum mértékét körültekintően kell megválasztani, hogy elkerüljük a tárgy bizonyos anyagainak sérülését (pl. festékréteg, vagy aranyozás repedezését). A fagyasztás, illetve fagyasztva szárítás tehát csak elázott, nedves tárgy esetén lehet alkalmas fertőtlenítésre, 23 Fagyasztva szárítás során a jeget vákuumban a hőmérséklet kb. 40°C-ra történő emelése mellett szublimáltatják a műtárgy anyagaiból. 24 Az utóbbi azon alapul, hogy a jégkristály képződés során vizet vonunk ki a sejtből, ezért a metabolikus savak és enzimek koncentrációja megnő, így kialakul egy, a sejt számára halálos pH érték és ionos változás. 25 Bánik - Brückle 2010. p. 175. 102
