Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 11. (Székelyudvarhely, 2011)
Domokos Levente: A természetes pigmentek nyersanyagai, előfordulásuk és felhasználásuk az irodalmi és néprajzi adatok tükrében
erdélyi források is rendelkezésünkre állnak. Az inventáriumok, perek, vagy a céhkönyvek sok említést tartalmaznak a pigmentekről, festékekről26. A pigmentek között előkelő helyet foglal el a cinóber, amely amellett, hogy festék-alapanyag, higanyércként is jelentős értéket képviselt. Akárcsak az ókori Rómában, a cinóber bányászata, dúsítása az Erdélyi Fejedelemségben is állami/fejedelmi monopólium volt. Pl. 1568-ban a fejedelemség megerősíti a Toroczkai család arany, ezüst és rézérc-kitermelési jogait a család Torockó környéki birtokain, azzal a kikötéssel, hogy a cinóberbányászat továbbra is az uralkodó kiváltságában marad27. 1571-ben említik a csíki higany és cinóberbányákat, mint Báthori István fejedelem által a Magas Portához küldött kedves, és jól fogadott ajándék forrásait28 29. De a higany és a cinóber nemcsak mint ajándék került a Török Birodalomba, vagy Nyugat-Európába (elsősorban Bécsbe és Velencébe), hanem mint árucikk is: 1622-ben, Bethlen Gábor saját kincstárából 106 q higanyt és 50 q viaszt küld ki26. Ugyanitt említik30 az 1626-ban, Bécsben vásárolt jelentős mennyiségű (és értékű), festéshez szükséges alapanyagokat, pl. az arabsgumit, dragantot, cinóbert, terpentint, auripigmentet, krispant, stb., amiből kitűnik, hogy az Erdélyi Fejedelemség nemcsak olyan alapanyagokat vásárolt művészeti célokra, amelyek nem voltak fellelhetőek idehaza, hanem olyat is, ami idehaza is előfordult. Felmerül a kérdés, hogy miért vásároltak itthon is fellelhető alapanyagokat: ott vásárolták, ahol olcsóbb volt, vagy nyersanyagot vittek ki, és finomítás után hazahozták, vagy talán egyszerűen becserélték jobb minőségű anyagokra? Ennek mikéntjére nem találtunk választ: az okok között az ár és a minőségbeli különbségektől a festők támasztotta igényekig sok minden szerepelhet. „A legtöbb pigment értékes kereskedelmi cikk volt, nemritkán termőhelyüktől több ezer kilométerre kerültek felhasználásra. De az alkotóművészek és a műalkotások is gyakran vándoroltak országhatárokon át - így szigorú földrajzi behatárolást nem lehet alkalmazni.”31 A következő évszázadokban egyre szaporodnak a pigmentekre, vagy pigment-alapanyagokra vonatkozó adatok. E folyamatot fokozta a Mária Terézia által elrendelt bányászati felmérés, valamint az osztrák uralom alá kerülő Erdélyben nyitott új bányák megjelenése is. A pigmentekre vonatkozó irodalomban jelentős helyet foglalnak el a kül- és belföldi földi utazók útleírásai. A következőkben néhány példával ismertetjük a legérdekesebbeket. 26 Lásd pl.: Szabó T. Attila (szerk): Erdélyi Magyar Szótörténeti tár idevonatkozó adatait. 27 Zsakó Gyula: Egy XVIII századi torockói napló. In: Erdélyi Tudományos Füzetek, 177. szám. EME, 1944. p. 5. 28 Boér Hunor: Kiegészítések a Székelyföld leírásához. Sepsiszentgyörgy, 2004. 29 Báró Radvánszky Béla: Udvartartás és számadáskönyvek. Bethlen Gábor fejedelem udvartartása, p. 59. 30 Báró Radvánszky Béla id.m. p. 126. 31 Sajó István: Ásványi eredetű festékek Magyarország területén. In: A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat, 74. kötet, 2008. pp. 39-47. 1669-1670-ben járt Magyarországon Edward Brown, akinek útleírása 1673-ban jelent meg Londonban „Account of several travels in Hungária, Servia...” címmel. Az angolt hamarosan követte a könyv francia és német kiadása is. Brown egy helyen így ír a festéknek használt ásványokról: „Található itt egy cinóbemek nevezett ásvány, a kőzetekhez tapadva, amely őrlés és olajjal való keverés után festékként használatos... Ebben a bányában több ásványt is találtam, többek között zöld, kék, fehér és áttetsző vitriolt, de a fentieken kívül bányásznak itt még berg-grün-t is, amelyet általában a festők használnak...”. 1714-ben jelenik meg Nagyszombatban Csiba István könyve, a „Dissertatio historico physica de montibus Hungáriáé”, amelynek nyolc fejezetéből a harmadik a rézásványoknak, az ötödik a higanyérceknek, a hatodik az ólomérceknek, a hetedik pedig az érdekesebb érceknek, mint pl. a cinóber, auripigment és minium van szentelve. A nyolcadik fejezetben vannak felsorolva az alabástrom-lelőhelyek. Fridvaldszky János 1767-ben, Kolozsváron adja ki a „Mineralogia magni principatus Transilvaniae seu metalia, semi-metalia, sulphura, salia, lapides et aque conscripta” című művét, amelyben a bányák ismertetése mellett több festéknek használt ásványt is leír. Bőm Ignác 1770-es erdélyi utazásairól 1774-ben jelenik meg írása a „Briefe über die Mineralogische Gegenstände auf seiner Reise durch das Temesvárer Banat, Siebenbürgen, Ober und Niederhungam” címmel. A különböző ásványi pigmentek között elismeréssel ír az Oravicabányán és Szászkabányán található szép azuritkristályokról és a zöld különböző árnyalataiban pompázó malachitdarabokról. Említi a régi Zalatnai higanybányákat, valamint azt, hogy a régi Ompoly-menti bányákban újra mossák a cinóbert. Leírja a Torda környéki alabástromot, valamint a felsőbányái realgárt és auripigmentet. A felvidéki, Besztercebánya környéki rézbányák közül Urvölgyet látogatta meg. Itt, írja, az érc igen gazdag, 100 fontonként 40—60 font tiszta rezet ad. E bányában sok zöld, kék, fehér és átlátszó vörös gálicot találnak, ezenkívül ásnak még hegyizöldet, melyet a festők szoktak használni, kék- és zöldszínű köveket, melyekben türkisz lép fel, miért is türkiszanyának nevezik (krizokolla)32. Statisztikát állít össze a leggyakoribb ásványokról (azuritról, malachitról, és a rézszulfátról, amely olyan jól konzerválja a bányafát, hogy sosem kell kicserélni). A berg-grünnél megemlíti, hogy mázsájáért 100 forintot adnak Bécsben. Fichtel János szebeni kincstári tanácsos is több művében említi Erdély ásványokban való gazdagságát, és csodálkozik, hogy az erdélyiek nem ismerik kincseiket. A „Beitrag zur Mineralgeschichte von Siebenbürgen’”3, a „Mineralogische Bermerkungen von den Karpathen’”4, valamint a „Mineralogische Aufsatze”35 műveiben a Hargi-32 Koch Sándor: A magyar ásványtan története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952. 33 Nürnberg, 1780. voi. I-II. 34 Wien, 1791. 35 Wien, 1794. 20
