Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Miklós Zoltán: Hagyományőrzés vagy kényszerfoglalkozás?
Hagyományőrzés vagy kényszerfoglalkozás? Miklós Zoltán Bevezető A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum által éves gyakorisággal megszervezett restaurátor konferencia rendszerint a múzeum egyes kiállításainak megnyitására is alkalmat biztosít. A konferencia szervezőinek megfogalmazott szándéka, hogy a résztvevők ne csak a műtárgyak konzerválására és restaurálására vonatkozó ismereteiket bővítsék, hanem hasonló tárlatok révén rálátásuk nyíljon Udvarhelyszék hagyományos tárgyi örökségére is. Ennek nyomatékosítása végett — adott esetben — a rendezett kiállítás tárgyköréből ismeretterjesztő előadás is elhangzik. 2006-ban Örökség címmel egy néprajzi témájú kiállítás képezte a szakmai tanácskozás részét.1 * A szóban forgó időszakos kiállítás által olyan reprezentatív kézműves foglalkozásokat szándékoztunk az érdeklődők elé tárni, amelyeket még aktívan művelnek a térség egyes településein. A kiindulópontot a bemutatásra kerülő foglalkozások dokumentálása, a helyi sajátosságok érvényesítése, s mindezek kiállítás formájában való reprezentálása jelentette. A megnyitóra alkalmat adó konferencia keretében tartott rövid előadásban azon irányelvek kerültek ismertetetésre, amelyek meghatározó tényezőkként hatottak a kiállítás megvalósításában. A kiállítás előmunkálatai során tapasztalt összefüggéseket szándékoztuk bemutatni, ezáltal újabb adatokkal egészítve ki a tárgyi anyagot. Bármilyen gazdag információkészlettel is rendelkeznénk, ezek exponálása esetén a múzeumi körülmények jól ismert követelményeket állítanak, s ugyanakkor korlátokat szabnak. Nem könnyű feladat tehát a hagyományos életmód egy szegmensének olyszerű reprezentálása, hogy kiszolgálja a látogatói „szomjúságot”, s egyidőben a szakmai hitelességet se csorbítsa. Ennek nyomatékosítását fontosnak tartjuk, hiszen a néprajzos munka során folyamatosan szembesülünk azon gyakorlattal, miszerint bármilyen fajta kézműves terméket alaptalanul népművészeti jelzővel ruháznak fel. Főként az értelmiségi elit ilyen jellegű tevékenysége sok esetben valóban a tradicionális tárgyi örökség jelentőségét helyezné előtérbe, de a kellő szakmai kontroll nélküli értékelések többnyire nem adekvát előképeket hitelesítenek. Székelyudvarhelyen is nagy számban említhetünk olyan nyilvános kezdeményezéseket, amelyek önmaguk-1 A kiállítást Sabján Tibor - a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársa - nyitotta meg. ban jóhiszemüeknek tűnnek, s legtöbbször a kézműves közösségek érdekeinek érvényesítési fórumaivá válhatnak. Fontos lenne azonban kellő figyelmet fordítani arra, hogy lényeges különbségek mutatkoznak a felvonultatott termékek és a néprajzi szakirodalom által kanonizált népművészeti tárgyi örökség között. Egyrészt tudatlan módon történő asszociációkról van szó, de gyakoribbak azok az esetek, amikor a vásárok, kiállítások vagy egyéb hasonló típusú rendezvények célirányosan kapnak népművészeti attribútumokat. Az ilyen jellegű - látszólagosan a lokális értékeket előtérbe helyező — események azonban nem tesznek mást, mint gazdasági érdekeket szolgálnak, s tovább mélyítik a valós néprajzi tárgyi értékek és a napjaink kézműves termékei közötti űrt. A fentebb említett gyakori jelenségre is reflektálva fogalmazzuk meg a napjainkban fellelhető kézműves foglalkozásokkal kapcsolatos véleményünket. Az előadás címét — hagyományőrzés vagy kényszerfoglalkozás? ” - is jelzésértékűnek szántuk, sugallva azt a diszkrepanciát, amely jelen témakör érintésekor a közvélemény beszédmódjában érzékelhető. Mesterkedők - Kézművesek A hagyományos földműves közösségekben a családok életvitelét a növénytermesztés és állattenyésztés alapozta meg. A történeti múltba ágyazott kutatások is egyöntetűen igazolják, hogy a Kárpát-medence bármely paraszti közösségében a megélhetést biztosító alaptényezőként a gazdálkodás szolgált. A termelés intenzitása nagyban függött az egyes korokban alkalmazott termelési módoktól, technikai felszerelésektől, vagy esetleg egy régió gazdálkodói kultúrájától. De ezen együttes összetevőket megelőzően, elsőként az ökológiai adottságok határozták meg az életmód milyenségét, a fogyasztói szokásokat, s nem utolsó sorban a szekundér vagy tercier ágazatok irányába való kimozdulást. A paraszti életvitel velejárója volt tehát a gyenge termőképességű területek megművelése is, és a hagyományos gazdálkodói magatartás átörökítése. A földhöz való ragaszkodásban fellelhető volt egy olyanfajta idillikus viszonyulás, amely által a mezőgazdaságban kifejtett fizikai munkát az életmód természetes velejárójaként tekintették, ebből eredően pedig nem élték meg teherként. Családon belüli munkamegosztás révén igyekeztek az élő munkaerőt a termelésre fordítani, de sok esetben minden erőforrás mozgósításával sem sikerült fedezni a családi 7
