Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Szentkirályi Miklós: Egy velencei festmény azonosítása a restaurátor eszközeival. Tiziano Vecellio: Mária bemutatja gyermekét Szent Pálnak
Egy velencei festmény azonosítása a restaurátor eszközeivel Tiziano Vecel/io: Mária bemutatja gyermekét Szent Pálnak Szentkirályi Miklós A műgyűjtők 2005. májusi szenzációja egy Tiziano Vecellio-nak tulajdonított festmény licitálása volt a Nagyházi Galériában Budapesten. Az ismeretlen velencei festő műveként védett alkotás árverés előtt átesett a Szépművészeti Múzeum műtárgybírálati szemléjén. Már akkor feltűnt művészi minőségének rendkívül magas szintje, bár egyesek rajzhibákat véltek felfedezni, mások az egyszerű barna hátteret tartották szegényesnek. Ez utóbbiról a restaurátori vizsgálatok során kiderült, hogy átfestés. A festményt kutató művészettörténész, Tátrai Vilmos a képen Tiziano középső korszakára jellemző stílusjegyeket vélt felfedezni, készítését az 1540-es évek elejére teszi. Hosszas forráskutató munkája során meglepő eredményekre jutott: Carlo Ridolfi 1648-ban, Velencében megjelent „Le Maraviglie dell’Arte” c. könyvének Tiziano életrajzát leíró fejezetében rábukkant egy számunkra fontos adatra. A szerző említést tesz egy Madonnát Szent Pállal ábrázoló képről, amelyet a modenai herceg, Francesco d’Este gyűjteményében látott — és nagyszerűségére felhívja a figyelmet. Ugyanezen gyűjtemény az 1700-as évek elején készült leltára említ egy Tiziano-tól származó képet, már araszban megadott méretekkel együtt: „... Szűz Mária, amint bemutatja gyermekét Szent Pálnak, aki jobbjával pallósra támaszkodik...” A tömör fogalmazás tökéletesen illik a Budapesten árverésre került festményre, még a méretarányok is megegyeznek. Az írott források döntő fontosságúak ugyan, de még egy fontos feladat a restaurátorra hárult: ahhoz, hogy az egyezőséget és Tiziano sajátkezűségét bizonyítani lehessen, további alapos festéstechnikai vizsgálódásra volt szükség. A következőkben a vizsgálatok alatt megszerzett információkat tesszük közzé. Ez a hosszú bizonyítási eljárás egyúttal egy kalandos időutazás is a 16. századi Velence legjelentősebb festőműhelyeibe. A vizsgálat során elsősorban a mű festészeti technikáját tanulmányoztuk - összefüggésben a korszak idevonatkozó igen gazdag szakirodalmával és a publikált restaurátori dokumentációkkal - abból a célból, hogy választ kapjunk néhány fontos kérdésre: miért pont azokkal az anyagokkal, olyan kompozíciós rendszerben és olyan módon dolgozott a festő, hogy mely gondolat vezérelte az alkotás folyamatát, és végül, mi az a kisugárzó erő, mely lenyűgözött, megfogott első pillanatra? Már az első szemlén nyilvánvaló volt, hogy az aukcióra bocsátott képet megsárgult, szennyezett lakk és sok idegenkezű belefestés torzította, melyek határait a vizsgálatok során ultraibolya és infravörös felvételek segítségével lokalizálni lehetett (1. kép), majd feltárásra is kerültek. Az átfestés alól előkerült, kissé kopott részeken láthatóvá vált az eredeti vászonhordozó. Ezt korábban, mivel a képet dublírozták, körbevágták, alul kitoldották, nem volt módunkban tanulmányozni. A kopott részeken előtűnő szövet vékony, vászonkötésű, a láncfonal és a vetülék száma megegyező. Alapozása igen vékony, sok enyvet tartalmazó gesso, mely éppen csak fedi a vászon szálait. Felülete érdes, színe barnás, áttetsző. Ezt a vászontípust a 16. századi olasz források renza (tela di renzo) néven említik, német közvetítéssel került Velencébe, ahol a sávolyszövéssel készült anyagok mellett előszeretettel alkalmazták (2. kép). Ismeretes, hogy Tiziano elsősorban a kisebb formátumú képeihez ilyen vékonyszálú vászonkötésű festővásznat használt, melynek érdes faktúráját kihasználva fejlesztette speciális festőmodorát, hogy aztán hosszú élete folyamán, ahogyan festésmodora egyre oldottabb, lazább lett, egyre erőteljesebb textúrájú vásznakat alkalmazzon. A vászon érdességét használta fel ahhoz, hogy szaggatott, gesztusokra bőm ló ecsetnyomait még vibrálóbbá tegye. E festésmód tárult fel tisztítás után Mária fejkendőjének előadásmódján. Tompa fehér színfolton gyors, szaggatott ecsetvonások, élénkfehér és lakkvörös, hol pasztózus, hol lazúros tónusai vibrálnak érzékelve a finom fátyol áttetszőségét (3-4. kép). Tovább vizsgálva a festményt, a normál és infravörös felvételsor összehasonlítása segítette a mélyrétegek állapotának és felépítésének meghatározását.1 így vált ismertté, hogy a barna háttér alatt gazdagon tagolt architektúra rejtőzködik, mely részlet festésmódja megint csak közelebb hozza képünket Tiziano világához: a korszak képfelfogásának egyik legfőbb sajátja a térbeliség és természethűség, ami pontosan meghatározott térben, jól definiáltán elhelyezett plasztikus elemekből, alakokból áll. Sík területen térhatású képet létrehozni, ez az egyik nagy feladat, amit a reneszánsz festők meg kívántak valósítani. Az infra felvételen az egész kompozícióra kiterjedő alárajzot nem lehetett kimutatni, viszont több részleten 1 Az infravörös felvételeket a szerző készítette. NIR SPECTRA 1000. Felvételi érték: IR 1 szűrővel, 750nm, illetve IR 2-es szűrővel 850 nm. 44
