Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Bóna István: A restaurátor a homlokzaton. A műemlékek homlokzatainak restaurátori szemléletű helyreállítása
12. ábra. Ismeretlen fényképész 1880 körül készült felvételének részlete. Az árnyékos részen a kváderozás és a felület erőtejesen viseltes. (A Kiscelli Múzeum fotótárából) 13. ábra. Ismeretlen fényképész által, az 1880-as évek elején készített felvétel részlete. (A Kiscelli Múzeum fotótárából) Itt is csak az árnyékos részen látszanak a kváderek, a felület még rosszabb állapotban van. A fenti idézet szerint az épület kőhatású volt. Ez megegyezik azzal, amit a kutatás során találtunk: az összes fontos architektúra-elem valóban nyers kőfelületü volt, a tégla falsíkokat kőhatású, festetlen vakolat borította, kváder imitációval. Tehát valóban, az épület úgy nézett ki, mintha kőből épült volna, hasonlóan a klasszicizmus egyik-másik főművéhez. Szebeni Nándor a kutatás idején azt gondolta, hogy a festés színe utánozhatta a kőét."6 Ez akkor elég kézenfekvőnek látszott. A kő- és téglaszínű homlokzatfestéseknek évszázados hagyománya van Európában." Hogy az épületet a 19. században nem szerették volna festettnek látni, azt jól mutatja az a javaslat 1892-ből, hogy a homlokzatot nemes anyaggal kellene beburkolni."6 A tatarozáskor a most látható megoldás mellett szólt, hogy bár Pollack eredeti tervein szerepel a kváderozás (9. ábra), de Klösz fotóin ez nem látszik (11. ábra). Ezért úgy vélték, hogy a kváderozás nem valósult meg. Ez első hallásra elfogadhatónak tűnik, hisz az ismert tervekhez képest a kivitelezés során jelentős változtatások történtek. Ugyanakkor a homlokzat kváderozott volt az 1960-as évek elejéig. A kváderozás tehát most azzal a magyarázattal nem került vissza, hogy a legkorábbi állapotban nem kváderoztak, az valamikor később készülhetett. A jelen festés ideológiája az volt, hogy az egész homlokzatot kő színűre fogják festeni, így megvalósul Pollack eredeti szándéka. Hogy az épület most kőnek néz-e ki, azt mindenki eldöntheti. Dr. Demeter Zsuzsanna jóvoltából a Kiscelli Múzeum fotóarchívumában tanulmányozott régi fényképek közül 26 Szebeni Nándor: A Magyar Nemzeti Múzeum rövid építéstörténete, homlokzati és beltéri falfelületeinek festése. In: Kutatási dokumentáció, 1997. p. 12. 27 Manfred Koller: „Steinfarbe” und „Ziegelfarbe” in der Architektur und Skulptur vom 13.-19. Jahrhundert. Teil 1. ln: Restaura 1/2003. Teil 2. In: Restaura 2/2003. 28 Szebeni. i.m. p. 13. Heidenhaus 1859-es felvételén (10. ábra) első látásra nincsenek kváderek. Ugyanez a helyzet Klösz 1878-as képén is (9. ábra). Egy névtelen fényképész 1880 körül készült fotóján, főleg az árnyékos részeken viszont határozottan látszanak a kváderek, és az attika kő burkolata is, (12. ábra). Ez látható egy másik, az 1880-as évek elejéről származó fotón is (13. ábra). Ugyanakkor a vakolat mindkettőn viseltesnek tűnik. Hogy lehet ez? Két éve még nem volt kváder, most meg már kopott is? A megoldáshoz az vitt közelebb, hogy feltűnt: a kváderek az árnyékos részeken látszanak igazán jól. A beszkennelt Heidenhaus és Klösz képek árnyékos részeit digitálisan módosítva elő lehetett hívni egy kváder-szerű struktúrát. Tehát, bár szabad szemmel nem látszanak, a kváderek igenis ott vannak a képeken. Mi a magyarázata ennek? Az okot a fényképezés technikájának fejlődésében kell keresnünk. Gadányi György fotóművész hívta fel a figyelmet egyik előadásán egy lehetőségre. Hermann Vogel Wilhelm26 27 28 újfajta fotoemulziókat dolgozott ki 1873-ban. Az addigi emulziók csak a kék fényre voltak igazán érzékenyek. Minél kékesebb volt egy felület, annál több részletet voltak képesek visszaadni belőle. A két első fénykép teljesen szemből világítva ábrázolja az épületet, tehát a meleg napfény dominál rajtuk, a plasztikák ezért kisimultak (10-11. ábra). Ez a meleg fényű megvilágítás mintegy lemossa a finom részleteket az épületről. Az árnyékokat viszont részben az ég kék reflexfénye világítja be, ezért ott több esély volt ugyanezen részletek leképzésére. A részletek részben rá is kerültek a képre, csak digitálisan elő kellett varázsolni őket (14-15. ábra). Néhány egyéb lehetséges tényezőt is szükséges megfontolni. Az új, szélesebb spektrumra érzékeny anyagok gradációja lényegesen kisebb lett, így képessé válhattak nagyobb megvilágítás-különbség esetében is rögzíteni a részleteket. Az erősebben 29 1834-1898 27