Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 5. (Székelyudvarhely, 2006)
Bóna István: Falképtechnikák
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy széles körben ismert volt a mész-vakolat. Úgy tűnik, a mészégetést előbb fedezték fel, mint a kerámiaégetést.38 Az ókor falfestészete Egyiptom Sokáig úgy tartották, hogy az egyiptomiak nem ismerték a meszet, vályog és gipszes vakolatokat használtak. A modem analízisek eredményei mást mutatnak. 39 Ennek ellenére az egyiptomi vakolatok fő anyaga a nílusi iszap: agyag, homok, mész és gipsz keveréke. A kötőanyag kérdése eldöntetlen, lehet gipsz is, mész is. A fal előkészítése:- Sima kőfelület esetén: vékony gipsz vakolat.- Durva felület esetén: agyagos, vastagabb simító vakolat, erre vékony gipszes vakolás. Ilyen felületeken az esetleges domborítás a vakolatból készült. Festék: tempera.40 Pigmentek: okkerek, korom, mész, egyiptomi kék és zöld. Előrajz: fonalpattintással jelölték ki a főbb tengelyeket valamint a szinteket, és alakították ki a figurák arányait megadó hálózatot. A kompozíciót vörös festékkel rajzolták fel, és feketével korrigálták.41 Festés: először az alapszíneket festették fel síkszerűen és fedő módon. Az előrajzok ettől teljesen eltűntek. Ezután az egyre finomabb részletek, majd pedig a végső kontúrok következtek. Lakkozás: a sárga és vörös felületeken a 18. dinasztia idejében gyakran előfordul, a sárgák esetében talán az aranyhatás imitálására. A Nefertari sír sárga és vörös felületein gyantát és tojásfehérjét találtak a lakkozott felületeken, de korukat nem tudták megállapítani. Lehettek esetleg későbbi fixálások eredményei is.42 Kréta, Mykéné Vakolat: agyag arriccio, csak oltott meszet tartalmazó vékony intonaco, vagy mészkőporos vakolatok.43 Pigmentek: széntartalmú fekete fold, vasoxidos agyagok, egyiptomi kék, glaukophan, malachit. Technika: vitatott. Lehet mészfestés, de valószínűleg inkább freskó. A legkorábbi murális mű, ami a mai Magyarország területéről ránk maradt, a tiszaugi teliásatáson előkerült, bronzkori homlokzati meszelt agyag dombormű. (A meszelés 38 Hughes, J J. - Vélek, J.: Mortars in Historic Buildings, Historic Scotland, 2003. p. 3. 39 Hughes - Vélek, i.m. pp. 4-5. 40 Gumiarabicumot sikerült kimutatni a Nefertari sírban, Art and Eternity, The J. Paul Getty Trust, 1993, pp. 46, 47, 61-63. 41 Mora, i.m. pp. 73, 74., Reclams, i.m. pp. 126-130. 42 Art and Eternity, i.m. pp. 48, 63. 43 Reclams, i.m. p. 35. 18. ábra. Bronzkori homlokzati dombormű Tiszaugról. Nagyrévi kultúra. Vályogvakolat meszelve. ténye Kriston László meghatározása alapján.) Ez korban körülbelül a krétai kultúrával egyidős. (18. ábra) Római falfestészet, hellenisztikus előzmények Hellenizmus Egyre több hellenisztikus falfestményt ismerünk meg. A legfontosabbak: Kazanlak, Akko, Vergina, Hagios Athanasios, Lefkadia, Sipka. Ezek vizsgálata azt mutatja, hogy az eddig rómainak tartott technikai újítások, a polírozott freskó, vagy az impreszszionisztikus festékkezelés, valójában görög eredetűek.44 Római kor Ebből a korból két, festészettel foglalkozó írásos dokumentum maradt ránk:- Vitruvius: 10 könyv az építészetről, Kr. e. 1. sz.- idősebb Plinius: Természetrajz, Kr.u. 79. Ez utóbbi részben Vitruviusra vezethető vissza, kompiláció. Sokáig tartotta magát az a hit, hogy a rómaiak viaszszal, azaz enkausztikával festették falaikat. Ezt ugyan megfigyelések és vizsgálatok tömege cáfolja, de még mindig nem veszett ki a köztudatból. A valóságban a rómaiak döntően freskó technikával dolgoztak, vannak azonban szekkó festések is. Ismerték azt a gyakorlatot is, hogy a freskót a száradás után szekkóban fejezték be, vagy bizonyos színeket szándékosan szekkóban raktak föl. Enkausztikára utaló bizonyítékot a kutatások eddig nem mutattak ki. Hozzájárult az enkausztika-hithez Vitruvius művének szinte szándékos félreértelmezése. O ugyanis leírja, hogy a szekkóban felfestendő cinóbert az elfeketedés ellen viaszos bevonattal kell védeni. Csak a cinóberről beszél tehát, 44 Móra, i.m. pp. 86, 87. Pittura Romana, Federico Motta Ed. 2002, pp. 12- 33., H. Béarat et al.: Roman Wall Painting, Fribourg 1997. pp. 85-91. 21
