Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 3. (Székelyudvarhely, 2003)
Morgós András - Domokos Levente: A magyar múzeumi restaurálás kialakulása Erdélyben. Nemes erdélyi magyar restaurátorok
restaurálása, karbantartása céljából sikerült megnyernünk kolozsvári Szeszák Ferenc szobrászművészt, aki májustól szeptemberig éppen úgy díjtalanul áll rendelkezésére ennek a fontos gyűjtemény tárnak, mint Merész Gyula festőművész úr múlt évben megnyitott képtárunknak. ” 1942-ben Najmányi J. Kálmán restaurátor hat darab Melka-féle12 festmény, illetve egy domborművű térkép restauráltatását végezte (EME Évkönyve 1942, évre, Kolozsvár, 1943, 56.) A II. világháború után Románia talán legfontosabb régészeti restaurátor műhelyévé vált a kolozsvári. Ez részben az 1960-as 1970-es években itt dolgozó Koródi Józsefnek köszönhető. Szervezett restaurátorképzés hiányában itt lehetett a mindennapi gyakorlatban eltanulni a restaurálás szakmai fogásait. 1975-től a műhely hét megye restaurálási szükségletét ellátó területi restaurátor műhely lett. A műhelyben dolgozók száma egy időben elérte a 20-22 főt. A többi erdélyi restaurátor műhely lehetőségek tekintetében lényegesen elmaradt a kolozsváritól. Az elmaradást némileg ellensúlyozta az ott dolgozók szakmaszeretete és páratlan tehetsége. A kiemelkedő tevékenységű erdélyi, mára már közülünk eltávozott, magyar múzeumi restaurátorok közül életrajzuk bemutatásával emlékezünk meg Fenichel Sámuel, Koródi József, Erőss János, Antal (Szabó) Mária, Széles Kálmán és a fiatalon tragikus hirtelenséggel elhunyt Ferenczi Isván munkásságáról. 4. Kiemelkedő munkásságú erdélyi restaurátorok életrajza Fenichel Sámuel Régész, restaurátor, utazó és gyűjtő, (Nagyenyed, Alsó Fehér m., 1868. aug. 25. - Friedrich Wilhelmhafen Stephansort (mai nevén Madang), Német Uj-Guinea, 1893. márc. 12.) Fenichel Jakab izraelita tojáskereskedő fiaként született Nagyenyeden. Tanulmányait a város híres Bethlen Kollégiumában végezte. A természet iránti érdeklődését tanára, Elekes Károly keltette fel, akit többször elkísért vadászútjára. Tőle tanulta meg az állatpreparálás mesterfogásait is. Legnagyobb hatással talán Herepey Károly (1817-1906), az ásványtan és régészet tanára volt rá, akitől a régészet alapjait sajátította el. Herepey magával vitte az ispánlaki és a bedelői ásatásaira. A madarak szeretetét és preparálását Csathó János alispántól, a neves ornitológustól tanulta. A kollégium után rövid ideig gyógyszerész gyakornok volt, majd szülei beíratták a helybeli vincellérképzőbe. 1888. nyarán 12 napi gyaloglással Bukarestbe ment, ahol az állatgyógyászati iskola preparátora, majd 1889. tavaszán a Román Nemzeti Múzeum régiségtárának a segédőre lett. Főleg télen dolgozott a múzeum épületében, a régiségtárban végzett konzerválást, rendezést. Amikor az időjárás jobbra fordult Dr. Gheorghe Tocilescu-val, a régiségtár igazgatójával, Dobrudzsában az Adamclisi (Tropea) római vártelepen végzett ásatásokat. Itt ismerkedett meg Albert Grubauerrel, egy müncheni ornitológussal, aki meghívta a készülő Uj-Guineai expedíciójába preparátornak és fotósnak. Leköszönt bukaresti állásáról és Budapestre utazott. A Magyar Nemzeti Múzeumban találkozott Madarász Gyulával, a neves ornitológussal, akitől hasznos ismereteket kapott az útra. A múzeum felkérte, hogy az expedíción néprajzi tárgyakat és állatokat is gyűjtsön. Budapestről 1891 augusztusában megbízójához Münchenbe utazott, ahol hat hét alatt összeállították az expedíció felszerelését, majd szeptember végén Hamburgban a Salatiga nevű gőzhajóra szállt. Grubauer a genovai kikötőben csatlakozott hozzá. A Szuezi csatornán, a Vörös tengeren át utaztak, majd Ceylon, Szingapúr érintésével Batáviába (ma Jakarta) érkeztek, ahonnan a kolerajárvány vesztegzára miatt vissza kellett térniük Szingapúrba. Végül a Dewawongse hajóval Német Új-Guineába (akkor Kaiser Wilhelmsland néven német gyarmat volt) érkeztek, majd 1891. december 22-én az Astrolabe öbölben kötöttek ki Hatzfeldhafenben (ma Hatzfeldhaven). Először Stephansortban (ma Bogadjim) egy német misszionárius orvos vendégei voltak. December végén átköltöztek Konstantinhafenba, ahol Fenichel hozzákezdett a zoológiái és néprajzi gyűjtéshez. Grubauer megbetegedett és márciusban a rendes hajójárattal hazaindult, magával víve az expedícióra szánt 200 ezer márkát. Fenichel mindössze 150 márkával a zsebében ott maradt. Elhelyezkedett egy német kávéültetvényesnél munkafelügyelőnek. A sziget belsejében, Bongu pápua faluban házikót épített magának. Kutatásai előmozdítása érdekében felajánlotta szolgálatát szerény anyagi ellenszolgáltatás 14
