Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Pál-Antal Sándor: A középkori székely önkormányzat kérdései
Pál-Antal Sándor A KÖZÉPKORI SZÉKELY ÖNKORMÁNYZAT KÉRDÉSEI A székely önkormányzat kialakulása tehát egy hosszabb időszak folyamata, amelynek első megnyilvánulásai a letelepedés, a végleges szálláshelyek és a területi intézményhálózat kiépülése idején megjelentek, a 15. század második felére pedig kiteljesedtek. Önkormányzat a székelyeknél a középkor utolsó évszázadaiban Amint említettük, az önkormányzat gyakorlása jól körülhatárolt területhez kötött. Ez a feltétel érvényes a székelységre is, hiszen az önkormányzatot élvező közösség ezt a jogosultságot intézményei révén, az általa lakott területen fejthette ki. Tehát az önkormányzat mindenek előtt területiséget jelentett. Az erdélyi székelység pedig saját területtel letelepedése óta rendelkezett, amelyet székelyek országának, Székelyföldnek hívtak és hívnak ma is. Hogy mit is jelentett az önigazgatás alatt álló terület már a 13-14. században, kikövetkeztethető egy 1379. évi birtokviszonyra vonatkozó ügyből. Ekkor egy Lőrinc nevű személy számára V. István király kiváltságlevélben kivette Szederjes és Szentkereszt nevű öröklött birtokokat a vajda joghatósága alól és a telegdi székelyekhez csatolta. Azok azonban nem engedelmeskedtek a királyi akaratnak, és nem fogadták be a két jobbágyfalut, hiszen azok a későbbiekben is vármegyei területen maradtak. Az üggyel kapcsolatosan Tagányi Károly a székelyek autonóm nemzeti életére, önálló jogára következtetett. „A székelyföld tehát — írta 1916-ban - legalább is már V. István korában, a királyi és vajdai vármegyéktől s a váraktól merőben különböző és különálló jogterület volt, amelyen nem vajdai vagy megyei, hanem önálló székely hatóságok működtek, a királytól kinevezett székely ispán vezetése alatt, és ahol minden más törvénynek, jognak hatálya megszűnt, mivel ott a székely törvény és jogszokás uralkodott.”11 A megszállt területet a székelység igazgatás szempontjából külön egységekre osztotta, amelyeket kezdetben „földnek” (latinul „terrae”) hívtak, mint pl. a „telegdi székelyek földje”, a „sepsi székelyek földje” stb. később pedig - a 14. század végétől — székeknek.11 12 A történelmi „hét székely szék” — Udvarhely-, Maros-, Csík-, Sepsi-, Kézdi-, Orbai- és Aranyosszék — idővel tovább osztódott, társ- (Kászon-, Gyergyó-, Miklósvárszék) és alszékekkel (Keresztár-, illetve Bardócszék) bővült.13 A „földeken”, „székeken” belül őseink kisebb közösségekbe csoportosulva foglalták el szálláshelyeiket. Múltkutatóink többsége mindmáig általános elfogadott ténynek tekinti, hogy a székely hadszervezet a települési szervezetre épült; a falvakat tízesekre osztották, katonai szempontokat követve; a tízesekből kikerülő katonák alkották a hadszervezetekben a tizedeket, amelyeket falvak szerint, vagy falucsoportonként századokba, majd székenkénti hadakba egyesítettek. Ez a megállapítás helytálló a 16-17. századra vonatkozóan. Egyes vélemények e folyamat fordítottját tartják valósnak. Vagyis a letelepedésekor a megszállt területet a nemzetségi szervezetnek megfelelő ágak szerint vették birtokba, az ágak tízesekre osztódtak, amelyek a 12-15. század között (néhol még később, a 16. században) fokozatosan kialakították a szomszédsági falurendszert, a tízes 11. Tagányi 1916. 216., 409. 12. Az egyházi igazgatási beosztás ekkor a „districtus”, „diocesis”, vagyis „kerület”, „vidék” volt. 13. A székely székek kialakulására vonatkozóan lásd: Pál-Antal 2002. 48—58. 78
