Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Kordé Zoltán: A középkori székelység és a határőrzés
Kordé Zoltán A KÖZÉPKORI SZÉKELYSÉG ÉS A HATÁRŐRZÉS a személyekre és az anyagi javakra történő vigyázás’, rövidebben: határőri tevékenység. Ennél világosabb bizonyítékot nem is igen lehetne kívánni a székelyek ilyen irányú feladatára! Az oklevél azonban egyéb információval is szolgál a figyelmes olvasónak. A tágabb szövegkörnyezetből kiderül, hogy az idézett indoklás már Zsigmond diplomájában is szerepel. Vagyis a határőri szerepkör nem újabb fejlemény, megvolt évtizedekkel Mátyás előtt és bizonyára már Zsigmond korában is megszokott, régi kötelezettségnek számított. Míg tehát II. Ulászló szabályzata a székelyek általános kötelezettségeként említi a határőrzést, addig Zsigmond, illetve Mátyás oklevele a kászoniak esetén keresztül arra világít rá, hogy miként is nézett ki mindez a gyakorlatban. A kászoni székelyek a határőrzés mellett katonáskodtak is. Hogy a „pro fidelibus eorum seruiciis”13 fordulat erre utal, azt az általános megfontolások mellett egy konkrét adat is alátámasztja. 1395 elején Zsigmond sikeres hadjáratot folytatott I. István moldvai vajda ellen; a kivívott győzelemben nagy szerepe volt a székely előhadnak, amelyet az akkori ispán, Kanizsai István vezetett. A székelyek és ispánjuk tetteit, valamint a király elégedettségét több forrás is megörökítette.14 Igen valószínű, hogy ez az esemény szolgáltatott alkalmat arra, hogy a kászoni székelyek „hűséges szolgálataikért” cserébe elnyerjék Zsigmond kiváltságlevelét. (Amennyiben a Kászon- és Csíkszék szétválásáról szóló, s a 16. század közepére datált emlékiratról kiderülne, hogy eredeti, nem pedig Kemény József vagy más által készített hamisítvány, akkor ez a bizonyosság rangjára emelné, hogy „mikor Zsigmond császár Moldovába be ment volt”, azt követően került sor a privilégium elnyerésére.15) Bármikor is keletkezett Zsigmond oklevele, az bizonyos, hogy a határőrzés mellett a kászoniakra is érvényes volt a székelyek általános hadkötelezettsége. Nyilván nem volt kivételes a helyzetük, így volt ez más csoportok esetében is. A határok védelme elsősorban azokra hárult, akik azok közelében éltek, mindemellett részt vettek a hadjáratokban is. Ez pedig megerősíti a fentebb mondottakat, vagyis azt, hogy katonáskodás és határőrzés ebben a korban nem különült el egymástól élesen - összetartozó feladatok voltak, ugyanannak a kötelezettségnek két oldalát jelentették. A székelyek határőri szerepét közvetlenül bizonyító források mellett vannak olyan kútfők is, amelyek közvetett módon támasztják alá ezt a feladatkört. Ilyenek azok a külföldi keletkezésű elbeszélő munkák, amelyek hírt adnak a magyarországi tatárjárásról. Ezek közül több is megemlíti - igen hasonló megfogalmazásban - azt a mozzanatot, amely szemszögünkből a leginkább érdekes. E művek közül a velencei Marino Sanudo Seniort idézzük. O azt írja, hogy a tatárok Magyarországról történő kivonulása után „Pannónia népei, akik az említett Erdők (Sylvas) közelében laknak, azaz a románok és a székelyek elzárták előlük az utat (Olaci videlicet et Siculi, passus clauserunt), hogy ne kelhessenek át többé’’.16 Egyértelmű, hogy itt a hágók és a szorosok lezárásáról van szó, ami a határvédelmi feladat része. A székelyek tehát már a 13. század közepén is végeztek ilyen jellegű tevékenységet, vagyis a határőrzés nem késő középkori fejlemény, hanem a katonáskodással egyidős, a kiváltságok elnyeréséhez alapul szolgáló kötelezettség. 13. DF. 278748. - SzO. I. 194. ezt a részt, nyilván másolati hibából, „pro fidelium eorum seruicijs” formában közli. 14. A hadjáratra: Kordé 2005. 721-722. 15. SzO. I. 297. 16. Az Erdők kifejezés Erdélyre vonatkozik. Gombos II. 1558. Magyar ford.: KSZ. 45. (Sz. Galántai Erzsébet fordítása). 34
