Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Kolumbán-Antal József: Határőr székelység a középkorban?
Kolumbán-Antal József HATÁRŐR SZÉKELYSÉG A KÖZÉPKORBAN? A legkorábbi diploma, amely fennmaradt, az 1289-ben, IV. László által kiállított, az Aranyos vidékére telepített kézdi székelyek részére. Ebben kiemelik a székelyek vitézségét, amit a Hód-tó melletti 1282-es csatában és az 1285-ös tatárbetörés alkalmával Torockó vára alatt bizonyítottak.13 1291-ben III. András megerősíti a IV. László által adott adománylevelet, felsorolván egyenként a településeket.14 Utóbb, 1313-ban I. Károly, majd 1394-ben Zsigmond király is átírja és megerősíti az 1291. évi adománylevelet.15 Ezekben sehol sincs említés a székelyek jogairól és kötelezettségeiről, kimondottan az adományozott terület behatárolása szerepel. Amikor az említett diplomát kiállították, majd megerősítették, általánosan ismert volt a székelyek viszonya a magyar királlyal, vagyis az országgal, így hát nem kellett ezt belefoglalni az oklevélbe. Érdekes ismereteket nyújt az Andreanum 1224-ben16, II. András király által a szebeni szászoknak kiállított kiváltságlevele. A székelyek jogairól és kötelezettségeiről itt nincs említés, mégis rávilágít ezek néhány jellemzőjére, mivel hasonlóságot figyelhetünk meg a később kiadott székely kiváltságlevéllel. Az Andreanum a II. Géza idejében német földről behívott lakosoknak megígért kiváltságokat rögzíti. Nincs említés korábbi írott diplomáról, de a szászok hivatkoznak a II. Géza által ígért szabadságokra. Hasonló a helyzet III. Bélával is, aki meghatározza az adó fizetésére használt ezüst mértékegységet, de írásban nem rögzítette a szabadságjogokat. Itt kell megjegyezzük, hogy egy kiváltság létezhetett és éltek vele anélkül, hogy írott formában is megjelent volna. A hivatalos írásbeliség III. Béla királyhoz köthető, de bizonyos, hogy időbe telt míg általánossá vált, és a régi szokások még tovább éltek. Nem csodálkozhatunk, hogy a székelyek mindig hivatkoztak különleges szabadságaikra, de nem mint diplomában rögzítettre. Amikor veszélyeztetve érzik jogaikat, a szászok II. Andrástól, jóval később a székelyek II. Ulászlótól kérik jogaik írásba foglalását. Az Andreanum először körülírja a területet, melyet a király a szászoknak átenged, egy bíró alá rendeli őket, majd meghatározza az adó nagyságát 500 ezüstben. Ezt követi a hadi szolgálat kiszabása: 500 katonát kellett a királynak határon belül viselt háborújába küldeni, 100 katonát, ha a király határon kívülre ment hadakozni, és 50 katonát, ha a király valamelyik jobbágyát (helyettesét) küldte maga helyett külháborúba. Az oklevél még tartalmazza a király elszállásolásának módozatát és különböző jogokat víz, erdő, sóhasználatra, valamint kereskedelmi vámmentességre. A történészek a szászok letelepítésével kapcsolatosan szokták említeni, hogy az Erdély déli határainak megerősítésére történt. A kiváltságlevél ezzel ellentétben gazdasági jogokkal, bíráskodási szabadsággal és az általános hadi kötelezettség szabályozásával foglalkozik, egyáltalán nincs említés határok védelmezéséről. A részletesen leírt katonaállítás célja az ország hadi erejének növelése, úgy védekező, mint támadó jellegű vállalkozások esetére, országrészre való leszűkítés nélkül. Az 1463. április 23-án keltezett „A három erdélyi nemzet hadiszabályzata” szerint: „A székelyek, régi szokásuknak megfelelően haderejük kétharmad részét kötelesek általános felkelés esetén elküldeni, a harmadik részt minden eshetőségre készen otthon hagyva.”17 Az idézetten kívül még említés van a had összehívásának módozatáról, valamint békeidőben végzett mustráról. Ellenben nincs szó határőrzésről, átvitt értelemben az otthon maradt 13. Kordé 2001. 47. 14. SzO. I. 26. 15. SzO. I. 35., 85. 16. Nagler 1981. 180-183. 17. Kordé 2001. 52. 26
