Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Kolumbán-Antal József: Határőr székelység a középkorban?
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL lózat kiépítését, ezáltal rövid időn belül értesülhettek a birodalom történéseiről, az esetleges támadásokról és időben elejét vehették nagyobb veszedelmeknek. Ugyancsak megörökítendő cselekedetnek gondolták a kutak hálózatának létrehozását, az özvegyek és árvákról való gondoskodást. Határvédelemről nincs említés. A felhozott érvek egyértelműen elénk vetítik, hogy a honfoglalást közvetlen követő periódusban, bár a székelyekről nincs írott forrásunk, a székelység nem kaphatott határőr szerepet. Kisebb székely csoportoknak juthatott gyepűkapu-őrző, esetleg megfigyelő és kémlelő szerep, de nem az egész székelységnek. Inkább képzelhetjük el a székelységet ebben a korban, mint harcos népcsoportot, mely valamilyen szinten a fejedelem, vagyis a központ katonai erejét növelte. Közelítsünk más irányból a kérdéshez, nézzük meg, hogyan védekezett az Árpád-korban a Magyar Királyság, ha támadás érte. Szent István újraszervezte az országot, de szervezési munkáját megkönnyítették elődeinek, Taksony és Géza nagyfejedelmeknek az egységes államot létrehozó törekvései. Ebben az időben kezdett az ország határa körvonalazódni, a gyepűt, ahol lehetett fenntartották, elsősorban a hegyes-erdős vidékeken, máshol védművekkel: gátakkal, elmocsarasított területekkel és várakkal pótolták a gyepű hiányát. Szent István király az ország szervezése során várispánságokat, megyéket és püspökségeket hozott létre. Forrásokban fennmaradt a határispánság (marchia) neve, sajnos nem tudjuk, melyek voltak és, hogy volt-e ezekhez csatolt megye. Az országvédelem alapvető elgondolását megvilágítja, hogy a legtöbb megye egyben határmegye is volt, „az ország középső területéről legyező alakban kinyílva foglalták a perifériákat”.12 Ebből következik, hogy a határvédelem az egész ország feladata volt, tehát inkább beszélhetünk országvédelemről. Ezt jobban megvilágítják a történelmi események, amikor támadás érte az országot. Az ellenséges betöréseket nem a határ mentén állították meg és nem a határ mellé kiállított csapatok vették fel a harcot a betolakodókkal. A határ védelmére épített várak és védművek csak kis portyázó seregek megfékezésére voltak alkalmasak, valamint megfigyelésre, kémlelésre. Nagyobb támadás esetén a király vagy megbízottja komoly katonai erők összevonásával, melyben az egész ország, vagy nagyobb országrész vett részt, igyekezett megfékezni és kiűzni az ellenséget. A székelységnek természetesen, mint katonai népelemnek részt kellett vállalni ezekben az eseményekben, de ez katonai szerepükből következett. Vizsgáljuk meg a székelység határőr kötelességét a fennmaradt oklevelek segítségével. A középkor folyamán a székelység, mint kiváltságok néprész jelenik meg. A magyar királyság területén kisebb székely csoportok nyertek különböző kiváltságokat, minket most a Székelyföldre letelepített többségi székelység érdekel. Nem tudjuk, hogy melyik király adott legkorábban kiváltságokat a székelyeknek, ez Szent Istvánhoz köthető leginkább, mivel, még ha szenvedett is változtatásokat, az általa szervezett rendszer maradt fenn végig a középkor folyamán. A történészek többsége Szent Lászlót tarja a székely kiváltságok forrásának, de mint a korábban már ismertetett eset - I. Géza királysága idejében, mikor a besenyők egy csoportja együttesen a szabadok jogát kérte a királytól, és úgy tűnik meg is kapta azt — igazolja, hogy kellett léteznie kiváltságolt népcsoportnak a királyságban, mely követendő példa lehetett a besenyők előtt. A későbbi korokban már annyira természetes volt a székely jog, hogy hivatkoztak rá, mint valami régtől létezőre, de nem, mint leírt kiváltságlevélre. 12. Kristó 1998. 106. 25
