Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Pozsony Ferenc: Néprajzi kutatások Orbaiszéken
Pozsony Ferenc NÉPRAJZI KUTATÁSOK ORBAISZÉKEN Haralyban, Hilibben, Imecsfalván és Zabolán), ahol a helyi közösségek zöme római katolikus hiten maradt.6 A magyar művelődéstörténet számos kiemelkedő alakja (pl. Zágoni Mikes Kelemen, Körösi Csorna Sándor, gróf Mikó Imre) itt született. A reformáció térnyerése után nagyon sok orbaiszéki fiatal tanult a Bethlen Gábor által Nagyenyeden alapított Református Kollégiumban. A székelyföldi diákok közül 1.181 (75,76%) bizonyítottan Háromszékről származott. Kétszáz éven át, 1662-1839 között Papokról összesen 13, Zaboláról 16, Barátosról 22, Pákéból 28, Páváról 31, Zágonból 32, Kovásznáról pedig 39 nagyenyedi diák származott.7 A legtehetségesebbek rendszerint Európa híres egyetemein (pl. Bázel, Franeker, Göttinga, Leiden, Olmüc, Utrechet stb.) folytatták tovább stúdiumaikat, majd tanulmányaik végeztével visszatértek szülőföldjükre, mások pedig különböző erdélyi településekben tanítók, lelkészek, jegyzők, tehát közösségüket áldozattal szolgáló, művelt értelmiségiek lettek.8 A vidéken szolgáló protestáns lelkészeknek és tanítóknak is köszönhető, hogy az itt élő székely közösségeket nemcsak a földrajzi térben, hanem a gazdasági és a társadalmi életben is mindig nagyfokú nyitottság jellemezte. Kosa László nagyon fontos kutatási feladatnak véli annak feltérképezését és feltárását, hogy az Erdélyben szétszóródó, háromszéki származású értelmiségiek (pl. lelkészek, néptanítók) milyen hatást gyakoroltak az országrész társadalmi és művelődési életére. Elsősorban gróf Mikó Imre szorgalmazására a 19. század második felében, a Sepsiszentgyörgyön 1859-ben megalakított Református Székely Mikó Kollégiumnak szintén nagyon fontos szerepe volt a vidék értelmiségi és adminisztratív rétegének kiképzésében.9 Orbaiszék területén sem jelentősebb városi központ, sem iskola, sem tudományos intézet egészen a közelmúltig nem működött. A vidék múltjával és népi kultúrájával tehát elsősorban máshol működő intézmények, máshol élő kutatók foglalkoztak. Orbán Balázs közvetlenül a szabadságharc elbukása után látogatta meg rendre Orbaiszék településeit. A Székelyföldről készített leírásában elsősorban a romantikus kultúrakoncepció jegyében mutatta be és értelmezte a vidék múltját, kultúráját és hagyományait.10 11 Mivel rokoni kapcsolatok fűzték zabolai gróf Mikes Benedekhez, így annak kastélyában hosszasan tartózkodhatott, s a környék falvait is alaposabban bejárhatta. Nagy figyelmet szentelt az itt található települések alapításához, nevéhez, várakhoz, romokhoz, sziklákhoz fűződő legendák, műemlékek, színes szokások részletes leírására. Amikor feltételezéseit nem tudta levéltári forrásokkal alátámasztani, akkor gyakran fordult a helyi néphagyományhoz (pl. népmondákhoz, legendákhoz) és a népi emlékezethez. Az Erdővidéken született Kriza János és Benedek Elek folklórgyűjtései már messze elkerülték a Kovászna környékén fekvő székely településeket.11 A 19. század második felében ebben a térségben is megkezdődött a tárgyi örökség tudatos összegyűjtése és múzeumi reprezentációja. Özvegy Cserey Jánosné Zathureczky Emília (1824-1905) imecsfalvi kúriájában olyan jelentős helytörténeti gyűjteményt hozott létre, amit Vasady Gyula (1845-1881), a család művelt házitanítója 1875-től már tudatosan tovább gyarapított, rendszerezett, s azt csakhamar látogathatóvá tette az érdeklődők 6. Csáki 1999.; Savai 1997. 7. Jakó-Juhász 1979. 63-64. 8. Szabó - Tónk 1992. 208., 189.; Pozsony 2002. 169. 9. Kosa 1990. 366. 10. Orbán 1869. III. 11. Kriza 1863. 256
