Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Szász Tibor András: Szádokfák szerepe, tisztelete és emléke Székelyföldön
Szász Fibor András SZÁDOKFÁK SZEREPE, TISZTELETE ÉS EMLÉKE SZÉKELYFÖLDÖN Bizonyos dolgokat, melyek Székelyföldön körbevesznek bennünket természetesnek és magától érthetőnek tartunk. Ez gyakran megakadályoz abban, hogy meglássuk milyen ősi kulturális rétegek töredékes elemei adják meg különleges székely identitásunk egyes vonásait. Az egyházzal, hitélettel valamilyen módon kapcsolatban lévő dolgok sokáig „szürke zónában” maradtak. Ennek oka, hogy évtizedekig a néprajzot, történelmet bizonyos ideológiák mentén művelték, és a vallásos élet meghatározó szerepére, valamint nemzeti mély gyökereire visszautaló aspektusokat mellőzték, kevésbé fontosnak tartották vagy tudatosan félremagyarázták. Szerencsére mindez már a múlté, bár versenyt kell futnunk az idővel, hogy egyre halványodó és az idős generációval gyorsan kihaló emlékanyagot rögzíthessük. Az utóbbi évtizedben páratlan mértékű környezetrombolás történt Székelyföldön. Olyan részletek tűntek el, melyek pótolhatatlanok. Nagygalambfalván a felső határba vezető út kanyarjában egy kis halmos helyet a régi falutérkép Imafája névvel jelöl. Ezt Kányádi György helybeli lelkész fedezte fel 2010-ben, aki bár helybeli születésű, nem volt erről tudomása. Nem véletlenül. Utána érdeklődve megállapíthatta, hogy már a legöregebbek emlékében sem szerepel semmilyen közelebbi adat a helynév keletkezéséről. Kézenfekvő lenne a magyarázat, hogy amíg nem volt templom, itt imádkoztak. Azt is vélhetné valaki, hogy a keresztény templomtól függetlenül, azzal párhuzamosan még hosszú ideig fennállott a kereszténység előtti vallás kegyhelye... Ez kevéssé valószínű. A helység életerős, központi egyházközségéről az 1332-es pápai tizedjegyzék tanúskodik: első temploma minden bizonnyal már a 13. század első felében is állott. A számos helyi, Szent Lászlóhoz kötődő legendára való tekintettel feltételezhetjük, a templom akár korábban is létezhetett. Épülésekor nagyon is élő lehetett az 1092. évi szabolcsi zsinat által is megerősített Szent István korabeli rendelkezés: „Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visznek, bűnükért egy ökröt fizessenek.” Nem egy templomi központtól távol eső helyről volt szó, ahol esetleg elszigeteltsége miatt fennmaradhatott volna valamilyen szent liget. A név akár prózai eredetű is lehet. Az útnak, erdőnek, mezőnek induló helybeli a helységből kiindulva vagy érkezve fohászt mondhatott, segítségért imádkozhatott. Felsősófalva mellett van egy kisebb szikla az egyik meredek útszakasz közepén, melyet Nyugvókőnek hívnak. A megpihenő szekeresre, gyalogosra vonatkozik neve — nem arra, hogy ő maga valami módon „nyugodna”. Az imafája is hasonló logikával utalhat csupán a fohász puszta tényére. Amolyan hatalmas, különös gonddal meghagyott fa állhatott ott, ahova kigyűltek a falubeliek együttlétre, beszélgetésekre. Érzelmi, emlékekkel telítettsége miatt, mint személyt tisztelhették; életük részét, akitől búcsút vettek vagy elsőként köszöntöttek. Hasonló gesztus emlékét őrzi a szólásmondás: búcsút vett a kapufájától. 233
