Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Visy Zsolt: Régi sándok a székely hagyományban
Visy Zsolt RÉGI SÁNCOK A SZÉKELY HAGYOMÁNYBAN A Kárpát-medence területén számtalan régi földmű található. Ezek legnagyobb része egykori temetkezések nyomát őrzi kisebb-nagyobb halmok formájában. Egy másik csoportjuk az alföldi teli települések mesterséges dombjai, települések, erődítések védősáncai. Méretük és nagyságuk a védendő terület és építmény nagyságától, jellegétől függött. Nincs olyan tájegység, ahol ne lehetne hajdani erődített halmokra, őrhelyekre utaló helynevekre bukkanni. A legáltalánosabban használt építőanyag, az anyaföld kivételes jelentőségére, az első pillantásra sokszor hihetetlennek tűnő emberi teljesítményre azonban elsősorban azok a sáncok és földművek utalnak, amelyek nagy távolságot átívelve, olykor több száz kilométeren át egyetlen rendszert alkotnak. Ezeknek a földsáncoknak már természetesen nem egy-egy település vagy kisebb közösség, hanem rendre jól szervezett közösség, állam állt a hátterében, amely a területet uralva képes volt az ilyen sáncrendszerek megtervezésére és kivitelezésére. Az egykori kivitelezők teljesítményét fokozza az adott korszakban rendelkezésre álló alacsony szintű technikai háttér, eredményességüket pedig az, hogy ilyen körülmények között is több millió köbméter földtömeg megmozgatása árán máig álló és látható védelmi rendszereket hoztak létre. A régi, ismeretlen korban, más nép és kultúra által emelt sáncokat és erődítményeket az ámuló utókor gyakran természetfölötti lényeknek tulajdonította, hiszen nem tudta elképzelni ezek emberi kéz által való létrehozását. Nem véletlen tehát, hogy a görögség kyklopszok építményét látta Mykéné és Tyrinsz valóban kyklopikus várfalaiban1, mások pedig egyéb túlvilági lények közreműködését tételezték föl a hatalmas sáncok, földművek láttán. Az emberi fantázia természetesen gyakran meglódult, és magában a természetben is e lények keze nyomára vélt bukkanni. Különleges formájú sziklák, egyéb alakzatok szellemek, nimfák és istenek művévé és otthonává váltak a környező erdőkkel és ligetekkel egyetemben. Álljon erre is egy példa! A Balaton-felvidéki Szentgyörgy-hegyi orgonasípokhoz hasonlóan, csak éppen 60 millió évvel ezelőtt, az Ir-szigeten kitört vulkánok is kiterjedt lávamezőket hoztak létre, amelyek megrepedve méhsejtszerű hasábokat alkotnak. Az 1986-ban világörökségi helyszínként bejegyzett természeti formációt az ír nép mitológiája legjelentősebb alakjával, az óriás Fionn mac Cumhaill (Finn MacCool) alakjával hozta összefüggésbe, és Giants’ Causeway-nak, Óriások útjának nevezte. A monda szerint ez a hős kőcölöpökből utat épített magának a tengeren át ellensége, a skót Finn Gall Hebridákon fekvő erődjéig (1. kép). Ez az út a parton megmaradt, de a tengeren az előle menekülő Finn Gall felszaggatta maga mögött, hogy senki se járhasson többé rajta.1 2 A sáncok anyaga legtöbbször föld, amibe esetenként és koronként követ, fát és egyéb szerves anyagot is beépítettek, ami a táj és a rendelkezésre álló, építőanyagként használható anyagok milyenségétől függött. Gyakran megfigyelhető, hogy a sánc koronáján palánk 1. Türinsz küklopikus falaira már Orbán Balázs is hivatkozik. Ld. Orbán 1868. 139. 2. http://hu.wikipedia.org/wiki/Óriások_útja; http://whc.unesco.org/en/list/369. 219
