Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Bordi Zsigmond Loránd: 13 - 14. századi magánvárak Kovászna megyében
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL 4. A 13. század óta ismert birtokviszonyú területen való elhelyezkedése alapján ugyancsak a magánvárak közé kell sorolni az Erősd falu északi végén {15. kép), a Baróti-hegység egyik, nyugatról az Olt árterülete, keletről a Vár-patak völgye által határolt nyúlványán emelkedő Csókás várat is. A vár, a Csókás-orrának nevezett mintegy 120x40 m, három oldalán meredek hegyoldal által határolt, kifli alakú platón található, amelyet csak az északi oldalról lehet megközelíteni a tulajdonképpeni Csókás felől {16. kép). Ma a fűvel benőtt, kaszálónak és legelőnek használt területen nem vehetők észre épület- vagy erődítésnyomok, a plató peremén végigfutó töltés inkább a korábban szántott területről kihordott kövek halmaza, mint várfal maradványa. Az egyetlen még megfigyelhető erődítést, a platót a hegynyak többi részétől elválasztó, 15 m széles és 4-5 m mély védőárok képviseli, amely azonban nem köthető egyértelműen a középkori erődítményhez, ugyanis a terület az őskorban egy kora vaskori erődített település részét képezte. Az erődítmény, talán éppen jelentéktelen maradványai miatt alig szerepelt a régészeti irodalomban, a vele foglalkozó szerzők legfeljebb megemlítették a létezését.48 49 A vár területén eddig csak Székely Zoltán végzett régészeti kutatást, és eredményei ahelyett, hogy tisztázták volna, tovább mélyítették a várral kapcsolatos kérdéseket. A kutatás során fény derült arra, hogy az erődítménynek volt egy kora vaskori előzménye, valamint arra is, hogy a platót legalább két periódusban erődítették. Az első periódust egy gerendaszerkezetű, csak a plató északi részén megfigyelt sáncrendszer képviseli, amelyet egy tűzvész pusztított el. A közvetlen közelében, de a sánccal ismeretlen viszonyban talált leletek, egy csikózabla és egy tört markolattüskéjű, egyélű, markolatrögzítő gyűrűvel ellátott penge (szablya?) töredéke alapján, amelyeket kora Árpád-korinak minősített, az ásató a sáncot all. századra keltezte. A második erődítési periódust a kőből emelt várfal képviseli, amelynek nyomai a plató északi harmadán, a peremhez viszonylag közel kerültek felszínre. Székely Zoltán ugyancsak a kőből épült erődítményhez tartozóként kezelt egy kővel kirakott felületet, amelyet azonban határozottan elkülönített a várfal maradványaitól és feltételes módon toronyként írt le. A kőfal keltezése kizárólag a sánchoz viszonyított helyzete alapján történt, és ennek következtében a kőfalú erődítmény korát a 12-13. századra tette. Egyúttal azt is felvetette, hogy a Csókásvár egy magánkézbe átment királyi vár lehetett, amelyet a szász Fulkun birtokolt, és az 124l-es tatarjaras semmisített meg. A gerendaszerkezetű sánc középkori volta, noha a korszakban ismertek ilyen típusú erődítési módszerek, a közvetlenül hozzá tartozó, jól keltezhető leletek hiányában kétséges, lehetséges, hogy a sánc a kora vaskori földvár védelmi rendszerének részét képezte. Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy a területet, Szék-földjét, amely egykor a szász Fulkun birtokában volt, és az 124l-es tatárjáráskor elnéptelenedett, 1252-ben Akadás fia Bencenc siculus de Sebus kapta adományként IV. Béla királytól50, a várról hallgatnak a források. A birtok területén a 13-14. század folyamán csak két település - Elidvég és Árapatak — létezett51, míg a közvetlenül a vár mellett fekvő Erősdöt csak a 15. század folyamán tele48. Orbán 1869. III. 26.; Marţian 1920. 7.; Rusu 2005. 544. 49. Székely 1981. 50. SzO. I. 9-11. 51. A pápai tizedjegyzékben, vö. EO. II. 393. 125
