Balázs Árpád - Mihály János (szerk.): Harangok a székelytámadt várban. Harangkiállítás Lázár Imre gyűjteményéből (Székelyudvarhely, 2017)
A) AN LO A harang kapocs ég és föld között. Hívja az élőket, elsiratja a holtakat. A harangszó a lélek hangja, a keresztény ember kísérője, jelképe. Mindig üzenete volt és van. Az itt látható harangok sokáig a templomtornyokban voltak, most lehozták őket a földre. Igen, évtizedeken keresztül hangjukkal szolgálták egyházaik közösségét. Vége a szolgálatnak, most pihennek. Itt vannak emberközelben, mint valami földre szállt angyalok, hogy megcsodáljuk őket a maguk szépségében. Mert esztétikailag is szépek ezek a harangok. Ha úgy tetszik, a harangokban ott a szakma múltja, büszkesége. Harangot készíteni, önteni mindig nagy türelmet és tapasztalatot igénylő, fárasztó munka volt, s csak a végén derült ki, hogy valóban eredményes volt-e: felcsendült-e a kívánt hang az új harang megkondításakor. Több mint egy tucat megfáradt hangszert gyűjtött egybe hangyaszorgalommal városunk fia, Lázár Imre öntőmester, aki gyűjteményét ezúttal közszemlére bocsátja. Ehhez az elhatározáshoz Székelyudvarhely Megyei Jogú Város partnerként viszonyult, hiszen mindannyiunk érdeke e nemes hangszerek megismerése. Ha jól tudom, nincs hasonló gyűjtemény a környéken, de még Erdélyben sincs ilyen látnivaló. Kívánom, hogy minél több látogatója legyen ezeknek a páratlan harangoknak, s így, elnémulva is szóljanak hozzánk: vigyék jó hírnevét messze a világba Székelyudvarhelynek. Gálfi Árpád polgármester
