Demeter István - Miklós Zoltán: Nyikó menti díszített tetőcserepek. Építészeti sajátosságok a Fehér-Nyikó-völgyében (Székelyudvarhely, 2005)

Gazdasági élet

településekre ellátogatva házalással értékesítették termékeiket. Székelypálfalva és Firtosváralja a gyenge termőképességű talaj, valamint az erdők közelsége miatt sok kádárt foglalkoztatott. Farkaslaka pedig az élen járt az erdőkitermelésben, és a generációkon keresztül átörökített szénégető technológia segítségével tetemes jövedelemre tudott szert tenni. Siménfalván a vesszőfonás viszonylag gyors ütemben terjedt el, és a szegényebb lakosok egyetlen megélhetési forrását jelentette. Állami ösztönzésre, a munkamódszert Szász Ferenc tanító honosította meg az 1900-as évek elején, mára viszont a falu neve szorosan kötődik a vesszőfonáshoz. Mindaddig, amíg a többi falvakban a vagyontalan cigány családok feszültségeket keltenek, itt sikeresen bekapcsolódnak a termelőmunkába és nem szorulnak a falu segítségére.7 A múlt század közepéig szinte minden település határában jelen voltak a malmok. A Nyikó vizének erejét hasznosító létesítmények kiszolgálták a térség falvait, de a nagyteljesítményű ipari létesítményekkel már nem tudták felvenni a versenyt, mi több, a kollektivizálással az ezekhez fűződő tulajdonjogot is eltörölték.

Az agyagmegmunkálás olyan foglalkozást képezett a térségben, melynek lényeges gazdasági vonzatai voltak. Eme kiadvány jellegéből fakadóan a cserépkészítéssel szorosan együtt járó tevékenységeket részesítjük előnybe. Ez annál is inkább megalapozottnak tűnik, mivel sok forrás arra utal, hogy az említett termelési ágazat - bár időszakosan is, de - több falu életében fontos szerephez jutott. Székelyszentmiklós, Firtosváralja, Tarcsafalva, Csehétfalva, Kecset és Székelyszentmihály határában található agyagréteg kellőképpen való előkészítése által alkalmasnak mutatkozott a cserépgyártásra. A felsorolt falvak mindenikében adott periódusban működtek cserépvető műhelyek. Erről a munkakörről, valamint a köréje szerveződő gazdasági-társadalmi tényezőkről egy későbbi fejezetben, esettanulmányszerűen értekezünk.

A XX. század elején a települések gazdasági élete szorosan kötődött a falvakban élő, vagy csupán ott birtokkal rendelkező földesurak által kifejtett tevékenységekhez. A haladó gondolkodású, vagyonos családok leszármazottjainak módúkban állt a gépi munkaerő beszerzése, az intenzív termelőtevékenységhez való felzárkózás, esetleg kisebb ipari létesítmények működtetése. Tarcsafalván a báró Pállfi család nagy telkekkel rendelkezett,8 melyeken a gabonatermelést részesítette előnybe. Ugyanitt

7 Szabó Á. 2004. 122-144.

8 Bálint-Buzás-Cseri-Sabján 1999. 148.

13