Szabó András: Csíkzsögöd. Nagy Imre képtár (Székelyudvarhely, 1996)

ruganys, acélos, sovány izmaimat nem bírta kikezdeni a spanyol nátha sem. (...)

Kezdtek belém költözni a nagy vendégek. Már nem féltem Michelangelótól, Tiziantól, Velasqueztól, sót jóba lettem Emersonnal is. Ezekkel a nagy szellemekkel vettem magam körül. Bennük éltem és vártam egy-egy képen vagy könyvön keresztül, új jövevényeket.

Benvenuto Cellini életírása is hozott újságot, friss anyagot, s Goethe, a Kalevala, Ibsen és Grieg Peer Gyntje, Shakespeare. Az ösztönös világ lassan lemeredt és a világszellem jelentkezett ezen a horizonton. Járásom, magatartásom lassan megváltozott, képemmel egyetemben a homlokom is megnőtt. A hajam szép lassan, de biztosan felad ta az első terä, s a homlokomról a tarkómra költözött, ahol mostanáig megtartotta állását. Bölcs lettem, úgy mondják a falusiak. (...) (Följegyzések 62-67. old.)

Vázlatos, de nagyon kifejező a festővé, és a felnőttéválásnak ez a bemutatása. Imre bácsi mindegyre mérlegelte önmagát, s ha nem volt versenytársa, a maga számára állított magas mércét, mintegy önmagával kelve versenyre: akár festőként, akár gazdaként. Versenyre kelt ő Aba-Novák Vilmossal, Varga Nándor Lajossal, Patkó Károllyal, Szó'nyi Istvánnal, s talán az egész világgal is a maga módján, de főképpen önmagával. Sokan ma is az említetteknek — különösen Aba-Novák Vilmos —, epigonjának, vagy az európai expresszionizmus nagyjait utánzó festőönarckép, tusrajz

9