Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

Rákövetkező vasárnap ismét misére mentem. Amint beléptem a templomba, folytatódott a minden vasárnapon át tartó rémálmom. Mint mindig, most is alig vártam, hogy elérjem a szégyenpadot, mert lehajtott fejjel és ökölbe szorított kézzel jobban el tudtam viselni a rám zúdított csúfságokat. Amint elértem a helyemet, meglepetten láttam, hogy egy gyönyörű kikerics van a padomon. Én voltam ennek a padnak az egyedüli gazdája, tehát csak nekem címezhették. Félve néztem körül a templomban, de senkin sem véltem felfedezni gúnyos mosolyt. Akkor hát kitől és miért került ide? Egész eucharisztián, sőt egész héten foglalkoztatott ez a gondolat.

Eltelt a hét, és ismét vasárnap lett. Reménykedtem benne, hogy most kitudódik ki művelt velem ilyen alantas tréfát. A faluban azt tartják, hogy a kikerics időjárásban a szép napok végét jelenti. Ha viszont ajándékba adják, akkor a szerelem lángra lobbanásának jelképe. Mióta megpecsételődtem, senki sem adott nekem virágot, vagy semmilyen más ajándékot.

Templomba lépésemkor lehorgasztott fejjel és nagy léptekkel igyekeztem a helyem felé. Nagyobb volt a duruzsolás, mint megszoktam, de ezzel nem törődtem, csak baktattam gyorsabban a számomra fenntartott hely felé. Mikor odaértem a szégyenpadhoz, nagy csodálkozásomra ott állt Csongor. A szertartás alatt csak álltunk, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mise végén a kezembe csúsztatott egy kikericset, és elviharzott.

Faggatózni kezdtem utána. Meg is tudtam, hogy házat és földet vett a faluban. Felkerestem hát, mert tudni akartam miért gúnyolódik velem. Ajtót nyitott és azt válaszolta, nem akart semmi rosszat, csak örömet szerezni nekem. Utána elgondolkodtam a dolgon. Elvégre attól, hogy a faluban ez a szokás nem biztos, hogy máshol is azt tartják, hogy a kikerics a szerelem jelképe.

Telt-múlt az idő. Beleléptünk Karácsony havába. Csongortól minden vasárnap kaptam kikericset. A nővéreim faggattak is, hogy ki az, aki mindig kikericset hoz nekem, mert elég elhivatott lehet, ha a tél kezdetén is talál ilyet. Sokszor unszoltak, de nem mondtam meg nekik. Ez kissé megörvendeztetett. A bűn golyója viszont egyre csak nőtt. Már nem tudtam úgy elrejteni a sok ruhával, mint azelőtt, és ez eléggé feldühített.

Karácsony előtti héten az Isten házába készült a család. Hamarabb értem a templomba, mint szokásom volt. Szeretettem Csongor mellett állni, és szótlanul nézni a semmit. Ez volt a gyógyír a nagy bajomra. Ezúttal azonban Csongor megszólalt.

53