Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

kamrába, s egy nem használt kéménylyukba dugta. Papírral betakarta, s azt lemeszelte. Még véletlenül se lehetett megtalálni. Azzal a pénzzel aztán nem matatott, csak ha gyűjtött hozzá.

Annát valamennyire megnyugtatta a tudat, hogy szükség esetén lesz mihez nyúlni. De hír ezután sem érkezett. Szörnyű volt ez a bizonytalanság.

Hanem egyszer beállt a vész a faluba. Orosz katonák lepték el a helyet, pofátlanok voltak s kegyetlenek. Mindenki rettegett, s elrejtette, amit tudott, gyakran még a lányokat is. A ruszkik mindent vittek, loptak, garázdálkodtak, erőszakosak voltak. Anna is félt. Hát még mikor látja egyszer a hátsó kertből, hogy egy nagydarab orosz ereszkedik be az udvarra. Mit csináljon, mit csináljon? Bandi szerencséjére vagy épp, hogy nem, de ott volt vele. Hamar fogta a gyereket, s be a csűrbe! Tudta, hogy a hiba felvezető létra nagyon vékony, s régi, s azt is, hogy oda másképp se fel, se le nem lehet menni. Csak abban bízott, hogy kettejüket még épp elbírja. Csitítgatta a kicsit, hallgasson, miközben mászott felfele. Épp mikor felért, kinyílt a csűrajtó, s belépett a ruszki. Látni már nem láthatta őket, de nem tudta felhúzni a létrát, s Anna csak imádkozott magában. Hallotta a lépéseit, fel s alá, majd egyszer megrázkódik a létra, a következő másodpercben nagy reccsenés s valószínűleg káromkodás hallatszott oroszul. Lépések és csend. Hosszú percek teltek el, mire lemert nézni s kettejük gyors szívverésén kívül nem hallott már mást. Szerencséjére csak az alsó fok törött le a súly alatt...

Anna örült, hogy az oroszok ittléte alatt ennyivel megúszta, de hallott szörnyű eseteket, erőszakot, rablást, rombolást, még gyilkosság is esett. De aztán ez is elmúlt, hála Istennek.

Lassan minden visszatért a régi kerékvágásba, már amennyire ilyen lehetetlen időkben megtörténhet. Szerre érkeztek haza a katonák, bénán, vakon, süketen, néhányan többnyire épen. De Andrásról semmi, senki nem tudott semmit. Anna kezdett kétségbeesni. Lehet, hogy már nem él? A gondolatra remegés járta át.

1947 késő tavaszán, egy verőfényes napon Bandi az udvaron játszott, már hat éves is elmúlt, mikor a kiskapun puffadt, megviselt ember lépett be, kopott, mocskos katonai viseletben, fátyolos szemeit a gyermekre vetette.- Szervusz, kicsi. Édesanyád itthon van-e? - szólította meg rekedt hangján.

Bandi befutott a házba, s kihívta anyját. Anna dermedve állt meg a küszöbön, szemeit könny lepte el. Megmoccant, majd zo27