Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
Este már nem sírt, erősnek mutatkozott az ura előtt, ne lássa, hogy megijedt. András pedig csak szorosan magához ölelte őt, és nem szólt egy szót sem. Pár napon belül terepszínű, zöld ponyvás nagy kocsik robogtak be. Anna, karján a Bandival futott a férje után, úgy ahogy volt, kötényesen. András megcsókolta feleségét, kisfiát, s felhúzódzkodott a kocsi hátába, a többi behívott férfihez.- Isten áldjon!- Isten óvjon! A kocsi elindult, s összekulcsolt kezeik széthullottak. Ennyi volt. A tömeg csak nézett elhaladó szeretteik után. Anna megfogta Bandi kezét, integetett vele.- Integess édesapádnak! - mondta, s ajkába harapott. Nehezen ment egyik napról a másikra. Anna fiatal volt, de mindenből kihozta a legtöbbet. Okosan gazdálkodott, amiből tudott, pénzt csinált, rendesen vezette a háztartást, hallgatta a rádiót, nevelte kicsi fiát, egyedül birkózott meg mindennel, s minden nap imádkozott. De néha nem lehet befolyásolni a történéseket, az ember egyszerűen csak teszi, ami tőle telik. Újabb hivatalos levél érkezett, melyet Anna a szomszéd nénitől kapott meg egyik kora este, mikor hazajött, „...értesítjük, hogy Erős András hadifogságba esett.” Anna szívét mintha jeges kezek markolták volna össze. Meg kellett kapaszkodnia az asztal szélében... Attól fogva sokat sírt, titkon, és sokat imádkozott férjéért, óvja meg őt az Isten. Kisfia előtt azonban mindig nyugodt volt, tanítgatta, játszadozott vele esténként, ő ne érezze az ő félelmeit. Sok idő telt el, és nem hallott senki semmit. Egyszer Annát és az ott dolgozó szakácsnőket felhívták Budapestre, az országházára. Nagy díszebédet tartottak a főemberek számára, ott kellett sütni-főzni. Szó se róla, az asszonyok odatették magukat, olyan ebédet tálaltak, olyan hazai ízekkel, amilyen még nem volt az Országházban. A lakoma után aztán be is hívták a szakácsnőket a tisztviselők és miniszterek, hadd köszönjék meg az ízes ételeket. Hát aztán az egyik asszony, hogy, hogy nem, elkottyintotta, hogy Anna egyedül neveli a pár éves kisfiát, mert az ura fogságba esett, s elvitték Szibériába. Az urak összenéztek.- Igen? Jöjjön csak ide, fiatalasszony, s tartsa a kötényét! Jó napjuk lehetett, mert mindegyik úr pénzt dobott Anna kötényébe. Hosszú idő óta először látta a világot fájdalmas sötét helyett egy kicsit színesebben. Otthon aztán fogta a pénzt, bement a 26
