Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

kodalom volt a menyasszony házánál, mivel az idősebbik András nem adta áldását az esküvőre.

Az ifjú pár Kolozsvárra költözött. András mozdonyfűtőként kereste a mindennapi kenyeret, Anna ügyes, takarékos, szorgalmas fiatalasszony volt. S ahogy ilyenkor általában megesik, a gyermekáldás sem kerülte el őket. Anna keservesen megszenvedett minden percért ott a kórházban, törékeny, kis asszonyka volt, azt hitte, ott hal meg, nehezen adott életet a kisfiúnak ’41 elején, s még akkor megfogadta, soha többé nem lesz része ilyen szenvedésekkel teli két napban. Nem lesz több gyermeke, de ezt az egyet mindennél jobban fogja szeretni.

De lehet-e nyugta az embernek? A vállalat elköltözött, s a kis család kénytelen volt átmenni a határon, és Tiszaugra áthurcolkodni. Itt végre úgy nézett ki, szebbre fordulnak a dolgok, nyugalmas életük lesz. A kicsi Bandi szépen cseperedett, Anna egy gyári kantinnál kapott munkát, ahol olyan ételeket rittyentett, hogy utána mindenki csak nyalta az ujját.

Boldogan éltek volna... ha ki nem tör a második világháború.

Anna vacsorához terítette az asztalt a kicsi, de mindig tiszta, rendezett szoba közepén, a petróleumlámpa fényköre alatt. Bandi az apja faragta kockáit rakosgatta piciny kezeivel a meleg kályha előtt, András nemrég érkezett haza fáradtan, újságot olvasott, a háttérben halkan szólt a rádió, mikor bejelentették:- A náci Németország váratlanul megtámadta Lengyelországot.

Mindketten felkapták a fejüket, Anna ijedten nézett férje komor, kék szemébe, majd tekintete a zavartalanul játszó kisfiára siklott. Nem tudta, mi fog történni, de aggódó anyai szíve nyugtalan érzésekben súgta a választ. András öntudatlan hangosította fel a rádiót. Ki tudta volna szavakba önteni azokat a nehéz időket, amik következtek?

1943 egyik reggelén hivatalos boríték esett be a levélnyíláson, mely rémülettel töltötte el Annát, óvatosan, mintha fertőző lenne, fogta remegő kezébe a papírt. Nem kellett felbontsa ahhoz, hogy tudja, mi áll benne... Aznap sokszor folytak a könnyei a készülő étel fölött, gyakrabban gondolt férjére, aki eddig biztosan tudja valamelyik munkatársától, akinek már utána üzentek, hogy kiküldték a behívókat. A kicsi fiára gondolt, akire most a szomszéd néni vigyáz. Édes Istenem, mi lesz?

25