Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
Kanyargós út A gőzös sípolva zakatolt be a falu kis állomására. Csikorogva nyíltak ki az ajtók, s fürgén ugráltak le az utasok a szerelvényekről, a lassan szétoszló fehér gőzből főképp zöld egyenruhák tűntek elő. Mosolygós arcú, fiatal legények váltak ki a tömegből, hazaérkezvén a katonaságból, s indultak el rég látott otthonuk kanyargós, poros utcáin... Barna legény sétált hazafele, zsákját a hátán cipelte, kabátját a kezében vitte, vidáman dúdolt magában. „Végigmentem az alszegi csavargós utcán...” A távolból hegedű és citera hangja szólt, hangos énekszó, csujogatás verte fel a lágy nyári este csendjét. A fiatal férfi gondolt egyet, s a mulatság felé vette az irányt. Ismerős arcok bukkantak elő a csűr halványsárga fényében, az emberek kipirosodva ropták a táncot, úgy húzta az a vén, furfangos cigány hegedűs. Csak úgy szállt a por a deszkapadlóról a fényesre sikált bőr csizmák talpa alatt. A fiatalok vígan járták a gyors csárdást, a szoknyák csak úgy pörögtek, vitte volna el a leányokat, ha legények nem tartják oly erősen tánc közben, az asszonyok hátul csujogattak. Fiatal, alig tizenhat esztendős, barna szemű kisleány ragadta meg a katonalegény figyelmét, a gondolatot tett követte, s nemsokára a leányka lekérve találta magát, hisz ki merne nemet mondani egy most leszerelt katonának, ki már húsz éves is elmúlt? A táncházban a legszebb párnak bizonyultak, illettek egymáshoz, úgy cifrázták, olyan figurákkal járták a csárdást, hogy az ott lévőknek még a szájuk is tátva maradt. Szó, ami szó, erősen szépek voltak együtt, a leány semmi pénzért fel nem nézett volna a reátapadt kedves kék szemekbe a szégyenlős mosolya fölött, de titkon örült a lelke... Az idősebbek persze, ahogy ilyenkor szokás, már előre látták a „vészes jövőt”, mondván őket még az ég is egymásénak szánta, annak ellenére is, hogy kisilabizálták, a legény nem más, mint a módos Erős fia, a leány pedig csak egyszerű szegény családból származó. Nem lehet tudni, az öregek meg voltak-e áldva némi jóstehetséggel, de ami igaz, hogy sok-sok táncház, fiatalos boldogságban együtt töltött percek, több mint egy évi udvarlás után, az atyai szigor, ellenkezés, tiltás ellenére 1939 egyik estéjén András megkérte Anna kezét, aki boldogan suttogott igent. S habár szülői beleegyezés kellett a leánynak, nem lévén még nagykorú, de hamarosan megtartották az esküvőt. Szerény la24
