Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
Anya Szemerkél a hó. Nemrég értem haza az iskolából és csak nézem az ötödik emeleti kis szobám ablakából a világot egy pillanatra megszépítő pelyheket. Kiskoromban ilyenkor mindig sétáltunk az anyukámmal. Amint leesett az első hó, szaladtunk a parkba és versenyeztünk, hogy ki tud több hópelyhet összegyűjteni. Most csak kipirult arccal és fagyos orral bámulom az álmos külvilágot. Várom, hogy anya hazajöjjön. „1970. november 29. Lb. română - 10.” Már várom, hogy megmutathassam a jegyem, szeretném, ha büszke lenne rám. Tizenhat éves kajla létemre, még mindig arra vágyom, hogy csak velem törődjön. Önző dolog, nemde? Mégis. Annyit dolgozik a gyárban, hogy alig látom. Egy fedél alatt élünk és hiányzik. Sokat veszekedtünk az elmúlt időben. Nem voltam valami jó gyerek. Folyamatosan nyomást érzek a mellkasomban és csak szabadulni akarok tőle, a megoldás talán az lenne, ha leülnék vele szemtől szembe és kiteríteném előtte a lapjaimat: elmondanám neki, hogy szeretem, ha nem is mindig látszik, akkor is, ha felemelem a hangom, vagy nem végzem el a házimunkát, elmondanám, hogy hálás vagyok mindazért, amivel elhalmozott. Mégis, valahányszor belegondolok, egy láthatatlan zsák elnyel, és nem hagyja, hogy kifejezésre juttassam, amit róla gondolok és iránta érzek, szavak nélkül maradok, és nem tudom áthidalni a szakadékot. Sokszor, ha elégedetlenkedem, tudnia kéne, hogy azok a kitörések nem rá irányulnak, hanem csak a tehetetlen dühöm darabkái, amiket már nem tudok, magamban tartani, mert túl sok már... Torkig vagyok. Mindennel. Akárhogy is propagálnak, akármilyen fejlődésről és jólétről papolnak, sikítani tudnék, amikor látom, hogy a felnőttek, nem látnak az orrukig a gőgjüktől, hazudnak és áskálódnak a másik ellen. Csalnak és kihasználnak minket. Csupán eszközök vagyunk a szemükben. Ha a dühöm izzani tudna, minden hópehely elolvadna, mielőtt még kihullana a felhőből. Most azonban, anyáról kell szólnia ennek a délutánnak. Amíg még nincs itthon meg kéne lepjem valamivel, ami biztos, hogy jól esne neki. Tegnap összevesztünk megint, s bár egy kicsit még haragszom rá, jobb, ha valami dolog után nézek. Úgy láttam, hogy a szekrénye elég rendetlen. Talán örülne, ha összefognám a ruháit. Két lépésben beszaladok a szobájába és a szekrényének esem. A legfelső polccal kezdeném, mert ott van a legkevesebb ruha, de 17
