Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
amint nekifogok a ruhák ledobálásának egy könyvecskére bukkanok. Eléggé viseltes már, sokat láthatott. Felnyitom a fedelét: „Anna naplója”- áll benne. Ez különös. Sose említette, hogy vezetett volna naplót. Vajon megharagudna, ha belenéznék egy pillanatra? Biztos, hogy nem, elvégre az anyukám, nincs mit titkolnia előlem. Elkezdem forgatni, többnyire rövid, semmitmondó bejegyzések után találok egy egészen érdekfeszítőt. 1953. július 6. Kedves Naplóm! Azt hiszem ez lesz az utolsó irományom. Minden romba dőlt. Már nem tudom, hogy mit tegyek. Minden a feje tetejére állt itthon. Édesapám rám se bír nézni. Édesanyám ott szid, ahol ér. A testvéreim nem szólnak hozzám. Én meg minden napot a csűr mögé bújva, sírással végzek. Májusban Mariék csűrjében táncoltunk. Minden csodálatos volt. A cigányok húzták, mi meg csak nevettünk, nevettünk, nevettünk és táncoltunk. Forogtunk és úgy tettünk, mintha nem lenne holnap. Bandi Jóska különösen nézett engem. Furcsálltám is, néha hátra néztem, hogy nem-e egy mögöttem lévőt figyel, de engem és engem nézett, alig hittem a szememnek. Jóska, mindig olyan délceg volt, mindig tetszett, de soha, még csak nem is álmodtam, róla, hogy figyelembe vesz valaha, és tessék, egy semmi kis táncmulatságon megakad Annuskán a szeme. Amikor felkért táncolni, úgy vezetett engem, mint még soha senki. Hogy tudja fogni a nőt! Mintha a felhők között vagy a Duna vizén jártuk volna! Ha elég egy negyed óra, hogy valaki szerelmes legyen, akkor az ujjam köré tekertem azt a tizenöt percet és beleszerettem. Pedig azelőtt, csak hírből tudtam a legényekről. Mekkorát tévedtem. Most legszívesebben felpofoznám az akkori énem és megráznám, hogy ébredjen fel, mert a 20. században elhunytak a mesék. Táncoltunk és közben minden szépet mondott nekem és én balga, mindent el is hittem neki. Amikor szürkülödött, kiaraszolt a csűrkertbe és kérte, hogy menjünk, sétáljunk egy kicsit. Mariék vén almafájához érve megcsókolt. Soha, senki sem csókolt meg még azelőtt. Nem hittem el, ami velem történt. Mintha a kovács tüzének lángjai vágtattak volna az ereimben, a szívem pedig úgy zakatolt, mint a héjjasfalvi vonat! Isten látja lelkemet, abban az órában, jobban szerettem Jóskát mindennél az ég alatt. Majd megfogta a szoknyám szegélyét. 18
