Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

Tizenöt éves voltam, mikor megjelentek az első udvarlóim. Természetesen mind ugyanabba az iskolába jártak, mint én. Eleinte kosarat adtam mindenkinek, nem érdekeltek, aztán anyám mondta, hogy legyek kedvesebb velük, mert elterjed, hogy milyen válogatós vagyok, s vénkisasszony maradok. Apám már akkor kinézett nekem egy fiatalembert, aki becsületes, intelligens bankár volt, szülei régi barátai apámnak, s ugyan ezzel nem dicsekedhetett akkoriban, de nemesi felmenőkkel is rendelkezett. Tökéletes jövő állt előttem, pontos, kiszámítható, egyenes, amilyent apámtól el is lehetett várni. Én biztos voltam benne, hogy hozzámegyek majd ahhoz a fiúhoz, hiszen nagyon fiatal volt, alig néhány évvel idősebb nálam, szép arcú és kedves. Semmi kivetnivaló nem volt benne, s én nem idegenkedtem az érdekházasságtól.

Mikor betöltöttem a húszat, már hivatalosan is együtt jártunk s mindenki azt mondta, aki látott minket, hogy mégis csak jobban járt apám, hogy lánya lett, mert így nagyobb vagyonra tehet szert a család, s az örökös probléma is megoldódik, a jövendőbeli született bankigazgató. Apám terve tökéletesnek látszott. Egyvalamivel azonban nem számolt.

Egyik nap elsétáltam a bankhoz, hadd láthassam végre Tivadar irodáját, elvégre néhány hónap múlva a felesége leszek, s szégyen, hogy a kollégái még nem is láttak arrafelé. Kifele jövet megállított egy fiatalember, hogy nem segítenék-e neki kitölteni egy űrlapot, mert még sosem járt bankban, és félő, hogy csak elrontaná. Én, anélkül, hogy ránéztem volna, mondtam, hogy azért vannak az alkalmazottak, hogy tőlük kérjen segítséget. Üjból megszólalt, hogy nem akar szégyenkezni előttük, tudja, hogy én is ki tudom tölteni. Akkor már nem állhattam meg, hogy ne vessek egy pillantást rá. Addig nem ismert érzés fogott el, elöntött a melegség s a szívem ott lüktetett a torkomban. Minden megfontolás nélkül habogtam, hogy persze, hogy segítek, közben a szemeimmel újra és újra végigpásztáztam férfit. Fekete haja volt és meleg, barna tekintete, napbarnított arcbőrén látszott, hogy vagy hozzá van szokva a mezei munkához, vagy aránytalanul sokat tartózkodik a szabad ég alatt, bár akkor inkább az előbbit tartottam valószínűbbnek. Szöges ellentéte volt Tivadarnak, őt sose láttam mosolyogni, mindig hideg volt a tekintete, acélszemei meg-megvillantak, ha mérges volt, komolyan beszélt, csak ritkán nyilvánult meg kifinomult angol humora. Péter azonban (nevét az űrlapról tudtam, mert bemutatkozni elfelejtett) az alatt a pár perc alatt is képes volt megnevettetni.

14