Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

Aznap éjjel nem tudtam aludni. Folyton a két férfit láttam magam előtt, és kavarogtak az érzéseim, amit addig soha sem tapasztaltam. Tudtam, hogy Péter egy hét múlva ismét a bankban lesz, és nem tudtam, hogy mit tegyek. Megéreztem, hogy baj lehet belőle, mégsem akadályoztam meg, mikor egy hét múlva apám beküldött, hogy vigyek el valami okiratokat Tivadarnak.

Nyitásra mentem, és kivert a veríték, mire Péter megérkezett. Nem vett észre, csak odalépett a pulthoz, és beszélgetni kezdett a pénztárossal. Olyan szédülés kerülgetett, hogy jobbnak láttam kimenni a levegőre. Mikor indultam volna hazafele, valaki a vállamhoz érintette a kezét, és megkérdezte, hogy elkísérhet-e egy darabon. Igent mondtam neki. Mint ahogy igent mondtam három hónap múlva az oltár előtt is, olcsó vászonruhában, násznép nélkül, szívem alatt magzattal, boldogan.

Semmitől sem féltem, a szerelem olyan pajzs volt, ami megvédett apám dührohamától, Tivadar villámokat szóró szemétől, minden fenyegetéstől és pletykától. Vállaltam apám döntését, miszerint kitagad a családból, vállaltam a műteremlakás festékszagát, a beteg szülők ápolását, a kisfiam dajka nélküli nevelését, cseléd nélkül a házimunkát.

Büszke voltam a férjemre, akinek festményeit csodáltam, büszke voltam a fiamra, aki ötévesen már beállt a sorba hajnalonta a tejért, büszke voltam magamra is, hogy minden tanítás nélkül varrónő lettem, s volt, hogy én kerestem többet. Hanem azért nem feledtem el, hogy valamikor bankár akartam lenni. Több banknál is érdeklődtem, de mindig elutasítottak, indokolatlanul.

Egyszer egy kommunista párttag feleségének varrtam, s a férje jött a ruhákért. Nagyon meg volt elégedve a munkámmal, s megkérdezte, tehet-e valamit értem. Elmondtam, ő meg csak annyit szólt, hogy be kell állni a pártba, akkor majd megoldódik minden. Péter azonban hallani sem akart róla. Minden idegszálával a kommunisták ellen volt, s ’89-ben ott harcolt ő is a szabadságért.

Ötvenéves koromban, mikor már mindkét szülőmet eltemettem tisztességesen (apám valóban egy fillért se hagyott rám, de anyám halála előtt átadta az ékszeres dobozát), s a fiam menyasszonyát is megismertem, felkeresett egy korosodó ügyvéd, aki elhozott egy végrendeletet, miszerint a két hete elhunyt Almássy Tivadar engem jelölt meg az általa vezetett bank jogos örökösének.

DIMÉN-VARGA Fanni Tamási Áron Gimnázium, IX. osztály