Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
Emma Egyedüli gyermeke voltam szüleimnek, s apám mindig is bánkódott, hogy bár lettem volna fiú, magát okolta, hogy nem tudott méltó utódot nemzeni. A maga módján bizonyos, hogy szeretett engem, de sosem mutatta. Az azonban tény, hogy tízesztendős voltam, mikor először masnit kötöttek a hajamba, és megkaptam első saját ruhámat, halvány rózsaszín volt apró bordó virágokkal. Nagyon szépnek számított akkoriban, és nem is varratva volt, hanem a fővárosban vették nekem egy felkapott szalonban. Apámat akkor nevezték ki igazgatónak a bankhoz, s nem mehettem az ünnepségre pantallóban s kék ingben, ami gyakori viseletem volt. Mindenki engem csodált, pedig nem voltam egyáltalán szép kislány, valóban inkább hasonlitottam egy paraszt fiúcskára, mint egy bankigazgató porcelánbaba-kislányára, pedig mindig is városon éltünk, már a dédapám is bankban dolgozott, talán ezért fájt annyira apámnak, hogy nem volt, ki továbbvigye a hagyományt. Amikor születtem, a világ még nem gyógyult ki a világháborúk marta sebekből, de a kommunisták már mozgolódni kezdtek, s sokan sejtették, hogy más idők jönnek majd, mint a világégés előtt. Ugyanolyan gyermekkorom volt, mint a többieknek akkoriban. Apám szigorú volt velem is, anyámmal is, nem szabadott neki soha ellentmondani. Jóhírű iskolába jártam, s nem is hoztam szégyent a családra, mert mind a magaviseletem, mind a bizonyítványom kitűnő volt. Nem voltunk párttagok, apám és a bank jó híre elég volt, hogy ne foglalkozzon velünk a Securitate, így azok is barátkozhattak volna velem, akiknek a szüleik kommunisták voltak, s azok is, akiknek nem. Mégis magányos voltam, olvasni szerettem meg tanulni. Apám büszke volt rám, hogy nem töltöm felesleges dolgokkal az időmet, de ha ő nem hallotta, anyám mindig mondta, hogy menjek inkább játszani, mert később még nagy szükségem lesz a kapcsolatokra. Akkor inkább hallgattam az atyai szavakra, elvégre ő volt a sikeresebb, anyám csak neki köszönhetően került a bankhoz titkárnőnek (gyanítom, hogy apám saját maga kontrollálására vette fel, hogy ne eshessen kísértésbe, hiszen a titkárnőn kívül nem dolgozott soha más, csak férfi a vállalatnál), ugyanis az volt az álmom, hogy majd egyszer én is bankár lehetek nőként, megmutathatom apámnak, hogy én is vagyok olyan talpraesett, mint egy fiú. 13
