Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
nem akartam, hogy ide is kövessen. Hát intettem a fejemmel, hogy nem tudom. Az úr megértett és elmondta, miszerint rám talált, mikor nem voltam tudatomnál és ide hozott. Gáláns, magas, középkorú úr volt. O volt a megoldás számomra. Szolgálóleánynak akart fogadni, én pedig vállaltam. Egyrészt az életemet mentette meg, másrészt a maradék tüzet is kioltotta bennem. A szolgálóleányság mindent kiölt belőlem, ami addig voltam... ami addigra maradt belőlem. A napjaim szigorú egyhangúságban teltek. Főzés, terítés, takarítás, a gyermekek gondozása. Ezekből tevődött össze a napom... a napok kibogozhatatlanul összefolytak, az évek gépiesen teltek. Kitört a világháború. A munkaköröm a Dávid-csillagok felvarrásával bővült. Láttam az egyre fokozódó félelmet a család szemében. Alig tették ki a lábukat a lakásból. így váltam én egyre értékesebbé... Egy nap hangos zajra ébredtem meg. Az ajtót sújtó ütések elérték hatásukat, az ajtó kinyílt. Az asszony és lánya kiabálása, az úr és fia értetlenkedése elnyomta az érkezők zaját. A lárma egyszer megszűnt, a lakás csendbe borult. Egyedül maradtam. Másnap az úr egy barátja jött. Bíztam benne. Nem is lett volna más választásom. Nála éltem, míg munkát szerzett nekem. A kommunista korszak átszervezte az országot. Hamar meg kellett tanulnom a feladataimat. Ott láttam meg, hogy mi mindent elvettek a falusi népektől. Az én feladatom volt az is, hogy elmagyarázzam, hogy mindezt az áldozatot egy szebb jövőért teszik. Rengeteg szenvedést láttam. De tudtam, hogy miért teszem. A felszabadulás tudata járt át. Függetlenség, a saját fizetés, saját lakás. Ebben az egyedüllétben nem voltam olyan magányos, mint eddigi életem során bármikor. A kollégák mind befogadtak, cseppent nekem is a befolyt javakból. A saját falumba is kiküldtek a számba vevéssel. A soha nem felejtett emberek, a testvéreim, mind megvetően, utálattal fordultak felém. Bennem csak a nagyratörő, megesett asszonyt látták, aki mint bosszúálló érkezett oda. Nem értették, de nem is vártam, hogy megértsék az életem alakulását. Már nem tartoztam oda. És lényegében soha nem is tartoztam. Mindenki mindenkinek adósa, mindenki mindenkitől függ. Én a városban leltem meg azt a parazsat, amit még régen megőrzött egy megesett lány. Az élelmemet, a lakásomat, mindent biztosított az állam. Nekem csak élnem kellett... BOTH Kriszta Bethlen Gábor Általános Iskola, VIII. osztály 1. helyezett a 10-14 éves korcsoportban
