Körösfői Zsolt et al.: Bronzkori népek és vízigótok Székelyudvarhely határában (Székelyudvarhely, 2010)
vonalköteg a legtöbb edénytípuson megjelenik, függetlenül azok készítésmódjától. A terepbejárások során felfedezett lelőhelyek jövőbeni feltárások célját képezhetik, ugyanakkor egyre növekvő számuk világosan jelzi, hogy a térséget sokkal sűrűbben benépesítették a gótok és szövetségeseik, mint ahogy korábban azt gondolták, s talán gondolják még ma is. Összevetve Bóna István két és fél évtizede közölt közel száz, illetve Florin Petrescu által a közelmúltban publikált 81 erdélyi lelőhellyel, csak Délkelet-Erdélyből 147 lelőhelyet ismerünk a kutatás jelen pillanatában (Id. katalógusunk térképmellékletét). Ezekből 18 a Csíki-medencében, 71 a Nagy- Küküllő középső és felső folyásánál található. Délkelet-Erdélyben a legjelentősebb kutatott települések közé tartoznak Killyén, Sepsiszentgyörgy-Eprestető, Réty-Telek, Szászhermány-Groapa Banului (Brassói-medence), Bözöd-Lóc, Székelykeresztúr-Lok, Bögöz-Vízlok (Küküllők felső völgye). Temetkezést csak keveset ismerünk Délkelet-Erdélyből, hamvasztásos sír Sepsibesenyőn, Sóváradon került napvilágra, míg csontvázasat Csernátonban, Rétyen, Rugonfalván tártak fel, illetve egy-egy csontvázas és hamvasztásos sírt ismerünk a sepsiszentgyörgyi Eprestetőről. Az elmúlt években Hargita megyében jelentősen megszaporodtak a kultúrához köthető lelőhelyek. Ez elsősorban a megye múzeumaiban dolgozó, egyre gyarapodó számú régészek tevékenységének, illetve a törvényi szabályozás és felügyelet hatékonyabb voltának tulajdonítható. Régészeti felügyelet során került elő egy sütőkemence Csíkszentimre - Kúria-dombról, földbemélyített lakóházak kerültek napvilágra a marosvásárhelyi vár területén, Fiatfalván, a Nagyerdő-földje határrészen, a telekfalvi református templom belsejében és Csíkszentkirály Kőoldalról. A legnagyobb horderejű felfedezést a katalógus tárgyát képező, Székelyudvarhely - Kadicsfalvi-réten (Alsólok) feltárt lelőhely jelenti, amely Erdély eddigi legnagyobb és legjobban kutatott Marosszentanna-kultúrájú települése. Véleményünk szerint, Erdély Kr.u. 4. századi történetének jövőbeni kutatásának tengelyét a kultúrának nevet adó marosszentannai temető és a Kadicsfalvi-réten feltárt település képezi. Ami a temetkezéseket illeti, Délkelet-Erdélyben az elmúlt három évtizedben egyetlen leletegyüttes került napvilágra, a 2008-ban mentőásatás során Rugonfalván feltárt csontvázas női sír. A lelőhelyek relatív és abszolút kronológiájának meghatározása nehéz feladat. A kis felületen kutatott lelőhelyekről és a szórványosan előkerült leletekről alig lehet többet mondani, hogy a Marosszentanna-kultúra körébe tartozók, és legnagyobb valószínűséggel a Kr.u. 4. századra keltezhetők. A székelyudvarhelyi település kivételével csak néhány esetben lehetséges pontosabb keltezés. Az egy évszázadot vagy ennél valamivel hosszabb időszakot kitevő gót jelenlét időbeli rövidsége és a falvak teljes időszakot lefedő létezése nem teszi lehetővé a felszínesen kutatott délkelet-erdélyi települések árnyaltabb keltezését. A temetkezések relatív kronológiájára nagyobb biztonsággal teszünk javaslatot. Legkorábbi erdélyi temetkezéseknek tartjuk hamvasztásos rítusuk miatt a sóváradi, sepsibesenyői és az eprestetői sírokat. Szinték a korábbiak közé tartozhat az észak-déli tájolású, melléklettel ellátott csontvázas sír a csernátoni Mihács-kertből és a három rugonfalvi sír (bár a harmadik sír lépcsősen ásott gödre egyedisége miatt későbbi keltezést sejtet). A kultúra legkésőbbi fázisára keltezhetők a rétyi Telek határrészben feltárt melléklet nélküli és a sepsiszentgyörgyi eprestetői keletelt, csontvázas sírok. A gótok erdélyi történetéről keveset tudunk. Néhány, történeti forrásokból 14
