Körösfői Zsolt et al.: Bronzkori népek és vízigótok Székelyudvarhely határában (Székelyudvarhely, 2010)
Ipotesti-CÍndesti-Filiasi-kultúrává. A Kurt Horedt által életre hívott Szentgyörgykultúra (cultura Sfântu Gheorghe) Délkelet-Erdély Marosszentanna-Csernyahovkultúrkör lelőhelyeinek nagy részéből egy újabb, dák dominanciájú műveltséget hozott létre. A gót törzsszövetség régészeti hagyatéka nemcsak a felsorolt nemzetközi, tudományos elméleteknek szolgáltatott alapot, hanem még székelyföldi eredetelmélet alapjául is szolgált. Simon Álmos református lelkész Rugonfalváról írt, kéziratos falumonográfiájában a gotokat a falu székely lakosságának őseiként sorolja fel. A valóságot teljesen nélkülöző elméletet feltehetően az itteni papilak udvarán 1971 -ben feltárt két igen gazdag vizigót női sír ihlette. Úgy gondoljuk, még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a gótok és a vezetésük alatt élő többi barbár népcsoport régészeti hagyatékát megfelelően értelmezzük. A másik körülmény, ami az erdélyi gót történelmet homályossá teszi, az a régészeti kutatás elégtelensége. Annak ellenére, hogy a Marosszentanna- Csernyahov-kultúra egyik nevét adó temetőjét Erdélyben tárták fel, az azóta eltelt évszázad alatt a Kr.u. 4. századi erdélyi temetők és települések a korszakkal foglalkozó román régészeti kutatásban mondhatni másodlagos helyzetbe kerültek a moldvai és a havasalföldi lelőhelyekkel szemben. Délkelet-Erdélyben Nagy Géza, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum múzeumőre az első, aki a 19. század végén a Feketeügy és az Olt völgyében felfedezett császárkori lelőhelyek leletanyagában különválasztotta az általa „barbár" eredetűnek tartott kerámiát. Hogy a rómaiak után Erdélyt egy germán népcsoport szállta meg, ezt Kovács István, az újonnan létrehozott kolozsvári Régészeti Iskola tanítványa bizonyította be, amikor 1903-ban feltárta a marosszentannai temetőt. A sírokból előkerült régészeti leletanyag analógiáit gróf Zichy Jenő harmadik kaukázusi expedíciójában résztvevő Posta Béla, a kolozsvári Régészeti Tanszék vezetője találta meg az orosz múzeumokban tett látogatásai során. Az erdélyi Kr.u. 4. századi germán lelőhelyek kutatása az ígéretes kezdet után megtorpant. Az itteni Marosszentanna-Csernyahov lelőhelyeket Kurt Horedt, majd Bóna István foglalták össze, legújabban pedig Florin Petrescu. Székely Zoltánnak a Marosszentanna-Csernyahov-kultúra délkelet-erdélyi lelőhelyeit tartalmazó 1969-es összefoglalását azért említjük utoljára, mert összefoglalásunknak ez a területet áll a fókuszában. A Gyergyói-, Csíki-, Háromszéki- és Brassói-medencét, valamint a Küküllők völgyének felső és középső folyását magába foglaló terület nem képez földrajzi egységet, együttes elemzését és tárgyalását kutatástörténeti szempont indokolja. Miközben Erdély nagy részén tudomásunk szerint újabb vizigót leletek nem kerültek napvilágra az utóbbi két évtizedben, térségünkben az elmúlt néhány évben számos új lelőhelyet sikerült dokumentálni, s néhány esetben régészeti ásatással kutatni. A legtöbb lelőhelyet a terepbejárások eredményeként a föld felszínéről begyűjtött leletek (általában kerámia) alapján sikerült azonosítani. A kerámiaanyag legjellegzetesebb típusait a korongolt, szürke színű, ún. Krausengefásse típusú, nagyméretű tárolóedények, lassú- és gyorskorongon formázott fazekak, tálak, korsók, kancsók darabjai, valamint kézzel készített fazekak, csészék és kónikus tálak képezik. A korongolt, jó minőségű edények kívül gyakran fényezettek, gyakori díszként a besimított zig-zag vonalakat említhetjük. A kultúra legjellemzőbb dísze, a bekarcolt hullámvonal- és 13
