Körösfői Zsolt et al.: Bronzkori népek és vízigótok Székelyudvarhely határában (Székelyudvarhely, 2010)
innen bármikor hátba támadhatták az Alföld szarmatáit, vagy Erdély új urait, a vizigótokat. A rómaiak számára így fontos volt a vandálok szövetségének megnyerése is. Ennek a római-barbár kapcsolatnak a legbeszédesebb régészeti bizonyítékai a Kr.u. 3. század végére - 4. század elejére keltezhető kelet-szlovákiai rendkívül gazdag germán fejedelmi sírok. A Kr.u. 3. század végén a térségbe érkező gotokkal Erdély egy, a Dontól az Erdélyi Középhegységig terjedő nagy birodalom részévé vált, amely régészetileg a Marosszentanna-Csernyahov-kultúrhorizont elterjedési területével egyezik meg. Nem sokkal később, talán éppen Erdély megszállásával egy időben, Kr. u. 300 körül, a gót birodalom két részre oszlik: az Amal nemzetség által vezetett síkságlakó (greuthung) keleti vagy osztrogótok (saját nyelvükön austro: fényes, ragyogó) és a Balth királyi dinasztia által vezetett erdőlakó (therving) nyugati vagy vizigótok (saját nyelvükön vezu: derék, vitéz) királyságára, köztük a Dnyeper képezte a határt. Ettől kezdve a Kárpát-medence keleti része egy évszázadig a vizigótok királyságához tartozik. Dacia gót megszállása kezdetben nyugalmat hozott a római birodalom dunai limesére. A Marosszentanna-Csernyahov-kultúrát a keleti germánok csoportjához tartozó gótok és az általuk vezetett barbár törzsszövetség két, legkorábban feltárt temetője után nevezték el: a 20. század elején Marosvásárhely melletti Marosszentannán és Ukrajnában, a Kijev melletti Cernjachovban kutatott temetőikről. A régészettudomány a Marosszentanna-kultúrát általában a vizigótoknak, míg a Csernyahov-kultúrát testvérnemzetüknek, az osztrogótoknak tulajdonítja. Bár a két anyagi kultúra közös kultúrhorizontot alkot, a Marosszentanna-kultúra legrégebbi leletanyaga, ellentétben a Csernyahov-kultúrával, a késői C2 fázisra keltezhető, amely a Kr.u. 3. század utolsó negyede. A vizigót törzsszövetség régészeti hagyatékát Romániában és Moldáviában a Dnyeszter vonaláig Marosszentanna-kultúrának, míg attól keletre, Ukrajnában a Donig, Csernyahov-kultúrának, Lengyelországban pedig Wielbark-kultúrának nevezik. Számos elmélet létezik a gótok erdélyi letelepülésének kezdeteiről. A 20. század elején és közepén a kutatók jó része korai időpontra tette Erdély barbár megszállását, viszont a történeti forrásokra támaszkodva a feladott Dacia provincia elfoglalását nem a gotokhoz, hanem karp szövetségeseikhez kötötték (Alföldi András, Ion Nestor, Gheorghe Bichir). Azok közül, akik a provincia feladása utáni időpontra teszik a gótok Erdélybe való megérkezését, László Gyula és Bóna István régészeket kell megemlítenünk, akik azon a véleményen voltak, hogy a nyugati gótok, vagyis a vizigótok 271 után szállták meg Daciát és az Al-Duna mentét. Néhány régész a Kr.u. 3. század végére teszi a gótok erdélyi letelepedését és a Marosszentanna-kultúra kialakulását. Volker Bierbrauer német régész szerint a gótok erdélyi települései csak a sziléziai gót szállásterületek stabilizálása után jöttek létre. Hasonló véleményen van Radu Harhoiu román régész is. Különböző történelmi érvek, régészeti kontextusok és leletek alapján többen az erdélyi gót uralom kezdetét egészen későre, a Kr.u. 4. század közepére keltezik. Gheorghe Diaconu a gótok Erdélyben való késői megjelenésének érveként azt hozta fel, hogy az itt lévő római katonai központok és városok már leromboltan, elhagyatottan álltak a barbárok letelepedésének időpontjában. A kutatás jelenlegi állapotában úgy tűnik, hogy a gótok nem települtek be a felhagyott római 11
