Zepeczaner Jenő (szerk.): Haáz Rezső Múzeum (Székelyudvarhely, 2005)
1924 után bevezették a román nyelvvizsgákat is, és sok tanárt román nyelvtanfolyamokra utasítottak, ahol diákmódra akarták elsajátíttatni a nyelvet és nyelvtant, így Haáz Ferenc Rezső' Craiova, Vălenii de Munte, Bákó, Ploieşti iskolapadjait koptatja. A megalázó vizsgáztatás, iskoláztatás nyűgét csak az enyhíti, hogy ezeken találkozhattak az Erdély minden részéből érkező felekezeti tanárok. Az alakuló néprajzi múzeummal párhuzamosan a kollégiumban más muzeális jellegű gyűjtemények is voltak, mint a kép-, érem- és régiségtár, a filológiai múzeum, a természetrajzi gyűjtemények és mindenekelőtt a tanári könyvtár régi anyaga, amelyek tekintélyes múltra tekinthettek már ekkor vissza, mert már 1797-ben elkészült első fennmaradt leltárkönyvük. Ezek a gyűjtemények azonban a Haáz-féle néprajzi gyűjtemény nélkül megmaradtak volna az iskolai szertárak szintjén. A múzeum megalapozása után kerültek csak egy intézménybe a törzsanyagot adó néprajzi gyűjteménnyel. Udvarhely vármegyében, amelyben mindeddig nem alakult meg egy megyei múzeum, kezdetben nem figyelnek fel a kollégiumi gyűjtemény jelentőségére. Az Udvarhelyi Híradó nem is jelzi a múzeum alapítását. Dr. álnéven követeli egy vezércikkíró a megyei történelmi múzeum alapítását 1913-ban, a létrejött Múzeum egyesület számára készít programot, miután összegyűjtött anyagát átadták a Székely Nemzeti Múzeumnak: „Udvarhelymegye két ízben szedte össze a megyében talált muzeális tárgyakat, azonban azokat mindkét ízben átengedte - szerény véleményem szerint helytelenül - a sepsiszentgyörgyi múzeumnak. Innen van azután az, hogy amíg minden városnak van speciális megtekinteni valója, addig Székelyudvarhely csak a többé-kevésbé elfuserált középületeivel és egymást ferdén keresztező utcatengelyeivel dicsekedhetik." Az első világháború tragikus eseményei a kollégium felett sem múltak el nyomtalanul. A beszállásolás, a hadi kórház berendezése, a front átvonulása 1916-ban, a tanárok és nagyobb diákok kivitele a frontra mind érzékenyen érintette az intézet békés életét. Veszteséget szenvedtek a gyűjtemények is, értékes érmek tűntek el a történelmi gyűjteményből, a néprajzi gyűjteményben elsősorban a textíliákat tizedelték meg. Az impériumváltás után, mikor az iskola léte is veszélybe került, nem folyt már nagyarányú gyűjtőtevékenység, de a hiányokat sem sikerült pótolni, jellemzővé vált az 1927. évi feljegyzés: „Az elmúlt évben a szertárak állománya nagyon keveset változott." Évente kevés volt a gyarapodás száma. A kis múzeum továbbra is nyilvános marad, meglátogatja Makkai Sándor püspök is, aki elsőnek írja alá a tiszteletére megnyitott látogatási naplót 1926. november 5-én. A legnagyobb elismerést a meghívás jelenti az 1927 áprilisában Berlinben rendezett erdélyi néprajzi kiállításra, ahol a székely népművészetet gyűjteménye egy részének kiszállításával mutatja be Haáz Rezső. A kiállítás és a székely gyűjtemény bemutatása a weimari köztársaság fővárosában sikeres volt. Berlini tapasztalatairól „nagyon előkelő közönséggel telt ház előtt" számol be május 14-én. (...) A múzeumi gyűjtő és rendszerező munkához kapcsolódik Haáz Rezső etnográfusi tevékenysége is, amely csak a tárgyi néprajzra terjedt ki. Bátorítást, biztatást a tudományos kutatómunkához barátjától és egykori tanártársától, dr. Viski Károlytól (1882-1945) kapott, aki 1922 után a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1935-től a vidéki közgyűjtemények előadója, majd 1941-től a közgyűjtemények országos felügyelője volt. Kutató-, gyűjtőútjaira rendszeresen elkísérték Nyirő József és Kováts István barátai. Kováts István az első állandó székelyudvarhelyi fényképész-műterem tulajdonosa, gyűjtőútjaikon kitűnő dokumentumfo-7
